Az interjúban szó volt szőgyéni gyermekkori emlékekről, bonviván édesapáról, és anyai nagyszülőkről, akik megismertették Tiborral az olvasás örömét és szeretetét. Könyvekről, melyek a legnagyobb hatással voltak rá gyermekként, valamint madárhangokkal és párás illatokkal teli hajnali erdei sétákról.
Szó volt arról, hogy miért szereti még felnőtt fejjel is a magányt. Színészi s színházi kezdeteiről, és egy sorsdöntő telefonhívásról. Hogyan reagáltak szülei, amikor bejelentette nekik, hogy színésznek áll. Arról, hogyan került fiatal színészként Kassára.
Kezdeti évei során hány perc alatt tanult meg egy A4-es oldalnyi szöveget. Főiskolai éveiről, és arról, milyen szerepet vállalt a ’89-es bársonyos forradalomban. Mit élt át, amikor élelmiszerekkel és ruházattal megpakolt járművekkel vitt le többedmagával segélyt Aradra a romániai forradalom kitörése után.
Arról, hogyan hívta őt a főiskola elvégzése után a Szlovák Nemzeti Színházba játszani annak akkori igazgatója, s hogy ő miért tért vissza mégis a komáromi Jókaihoz. Arról, miért döntött végül mégis a pályaelhagyás mellett.
Hogyan lett belőle rendőr? S hogyan teltek első napjai a rendőrségen? Egyáltalán, hogyan lesz a Komáromi Jókai Színház vörös rektori dicsérettel végzett színművészéből rendőr-alezredes? Milyen témát dolgozott fel doktori munkájában a rendőrakadémián, s mennyire tudott meríteni munkájához korábbi színészi tapasztalataiból.
Milyen emberi történetekkel találkozott rendőri évei alatt, és szokott -e sírni egy rendőr? Kell -e, lehet -e egy gyilkossal is emberi módon beszélni? Szemet húnyt -e valamikor – akár külső nyomásra, akár belső engedékenységből – bűntett felett? Milyen volt tizennyolc év kihagyás után színészként visszatérni a Jókai Színházba?
