
A kabinet összesen több mint 1,3 millió eurót térít meg. Emellett közel 100 ezer eurót különített el egyszeri pénzügyi támogatásra a rendkívüli helyzetek által sújtott települések lakosai részére.
Jó hírek az oktatásban
A kormány jóváhagyta az új felsőoktatási törvényt is, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a különböző képzési formák kombinálását, valamint a más képzési formákból származó kreditek elismerését.
A hallgatóknak a jövőben lehetőségük nyílik választani a záró szakmai gyakorlat elvégzése és a záródolgozat írása között. A záródolgozat formáját – figyelembe véve az adott tanulmányi terület sajátosságait – a felsőoktatási intézmény határozná meg. A törvény egyúttal az egyetemi tanárok esetében módosítja az alkotói szabadság feltételeit.
Nemzeti Egészségügyi Információs Rendszer
A kormány jóváhagyta a Nemzeti Egészségügyi Információs Rendszerről (NZIS) szóló törvény módosítását, melynek értelmében a jövőben elektronikusan kerülne kiállításra az egészségügyi alkalmassági és az egészségi állapotra vonatkozó igazolás. Az elektronikus egészségügyi dokumentációkat is bővítik. Az adott páciens egyes, ugyanazon egészségügyi eseményre vagy betegségre vonatkozó adatait „epizód” megjelöléssel összevonják.
A kis- és középvállalkozásokat be kell vonni a duális képzési rendszerébe
A szakképzési törvény az oktatásügyi tárca által benyújtott javaslatából következően, amelyre ugyancsak rábólintott a Fico-kabinet, a kis- és középvállalkozásokat be kell vonni a duális képzési rendszerbe, ezért létrehozzák az ügynökségi duális képzési rendszer intézményét.
Változások a büntetés-végrehajtásban
A Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar és Igazságügyi Rendészet (ZVJS) a jövőben a bíróság helyett dönthet az elítéltek büntetés-végrehajtási fokozatának megváltoztatásáról a szabadságvesztés ideje alatt. Ez a szabadságvesztés-végrehajtásról szóló törvény, az igazságügyi tárca által benyújtott módosító javaslatából következik, amelyet szintén jóváhagyott a kormány. A minisztérium szerint a büntetés-végrehajtás fokozatának az elítélthez, és nem a bűncselekményhez kell igazodnia, mivel az azonos bűncselekményekért kiszabott büntetés nem minden elítéltre hat egyformán.
Kisebb változások az oktatásban
A pedagógiai és szakmai alkalmazottakról szóló törvény módosítása értelmében létrehozásra kerülhet a pedagógiaialkalmazott-jelölti kategória. Módosító javaslatával az oktatásügyi tárca a pedagógushiányra kíván reagálni.
A 12. életévét betöltött személy fiatalkorúnak tekintendő
A kormány egyebek mellett jóváhagyta azt a törvénymódosító javaslatot is, amely szerint a 12. életévét betöltött személy fiatalkorúnak tekintendő, illetve amelynek értelmében 14. éves kortól lehet valaki ifjúsági rendezvények szervezésébe bekapcsolódó fiatal vezető.
(TASR)