
A szlovákiai dohányosok a konszolidációs csomag részeként elfogadott törvény miatt már Július 1-jétől a dohánytermékek drágulásával számolhatnak. Az Unióban arra is javaslat született, hogy az egyes tagállamokban beszedett jövedéki adó 15 százaléka kerüljön bele egy közös kalapba, amiből majd közös uniós célokat finanszíroznak.
A „konszolidációs drágulás” miatt a dohánytermékekért átlagosan 1–1,50 euróval fognak többet fizetni a fogyasztók.
Az Európai Bizottság a cigarettaadó 139 százalékos emelését támogatja, a sodort dohány esetében pedig még ennél is többel, 258 százalékkal nőne az adó. A szivarok és a szivarkák esetében a növekedés ezer százalék fölött lenne.
Az áremelkedés nem minden tagállamban lenne ugyanakkora ugyanis a szabályozásnak figyelembe kell vennie az eltérő vásárlóerő-indexeket, ráadásul a szabályozások között is vannak országonkénti különbségek.
Összesen 15 tagállam sürgetett új intézkedéseket a dohányárusítás ellen, de az elfogadáshoz a tagállamoknak egyhangúlag kell dönteniük. Egyelőre több elképzelés is az asztalon van.
A téma részleteiről Dr. Szép Tamás addiktológussal, pszichiáterrel Kálmán Norbert beszélgetett a keddi Reggeliben.