Na hlavný obsah

„Lecsupaszítottam a lelkemet” – Jakuza Ritual zenei kitárulkozása

„Erős önismeret van a dalokban. Amikor írtam, a tudatalattim vezette a tollamat. Dilemma volt, hogy merjem-e kiadni ezeket” – vallja a gútai hiphopelőadó.

Nagyon vártam az újbóli találkozást. Egyrészt azért, mert legutóbb azt mondta, hogy a Felvidéki Jazz Landben látja a jövőjét, de már nem tagja az együttesnek. Váratlanul kilépett. Másrészt azért, mert a Felvidéki Vegyesbolt című nagylemezhez képest egy teljesen más albummal jelentkezett. Amíg az előző elsősorban szórakoztat, a Gyere haza elénk tárja a valóságot, és gondolkodóba ejt. Kíváncsi voltam arra, hol tart most Jakuza Ritual. Harmincnyolc évesen.

A podcastből kiderül:

  • melyik az a zeneszám, amely az előző lemezére készült, de mivel kifutottak az időből, erre került fel,
  • melyikben konfrontálódik Jaku két énje,
  • melyik fogalmaz meg komoly társadalomkritikát, egy alkoholista apával a középpontban,
  • melyikben közreműködik a Felvidéki Jazz Land két oszlopos tagja – Miri vokálozik, Mr. Andreas gitározik –, és hogyan kerültek bele,
  • melyik zenéjét komponálta Csonka Andreas,
  • Jakuza miért dolgozik továbbra is több zeneszerzővel,
  • mikor döntötte el, hogy ezeket, a legtöbb esetben önmagának írt dalokat a nyilvánosság elé tárja,
  • mit lehet tudni az albumról lemaradt két szerzeményről, amelyek minden bizonnyal a közeljövőben megjelennek majd,
  • hány dalt írt az elmúlt két évben, és kik inspirálták ebben,
  • milyen stílusban készült az OOOH címűben közreműködő Dawe-vel közös következő, kiadásra váró zeneszámuk,
  • megvalósulhat-e egy dédelgetett álma, közös dal a Varkocs frontemberével, Turtev Erikkel,
  • miért vált ki a Felvidéki Jazz Landből, a távozását a South Park melyik jelenetével illusztrálta,
  • hogyan vélekedik egykori zenekara ígéretes jövőjéről,
  • mivel magyarázható az, hogy idén nyáron nem fog koncertezni,
  • egyáltalán színpadra való-e a Gyere haza című lemez,
  • milyen stílusban készülnek az új szerzeményei.

Jakuza Rituallal május 16-án Gútán beszélgetett Puha József, a Felvidéki Jazz Land Nyílik a virág című újdonsága videóklipjének a forgatása előtt.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban