Az államelnök hétfőn a Bukaresti Kilencek vilniusi találkozójára utazott, és a helyszínen kijelentette, támogatja a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak a GDP 2 százalékról 3 és fél százalékra növelését, amit további másfél százalékkal emelhetnének.
Az ellenzéki mozgalom kíváncsi, hogy egyáltalán egyezik-e államfő és kormány véleménye a kérdésben, illetve hogy Szlovákia miből fogja állni az így megnövekedő kiadásokat.
„A KDH-nak nincs tudomása arról, hogy széles politikai egyetértés lenne a kérdésben. A legutóbbi kerekasztal-találkozón az elnök széleskörű politikai és szakmai egyeztetést ígért a jelenlevő pártoknak” – hangsúlyozta a KDH.
(TASR)