Ugyanakkor azt állítják, hogy az SIS új formátumban fogja közzétenni tevékenységéről szóló éves jelentéseit, amit bírálnak. Erről a különbizottság tagja és a PS képviselője, Zuzana Števulová, valamint a mozgalom tagja, Peter Bátor számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján az SIS-nél végzett ellenőrzés befejezése után.
Az éves jelentések közzétételével kapcsolatban az SIS közölte, hogy a jövőben nem fogja azokat olyan terjedelemben közzétenni, mint eddig szokás volt. Bátor rámutatott a biztonsági helyzet romlására is Szlovákiában az elmúlt hetekben, és több esetet is említett. „Biztonsági és politikai elitünk nagy része ma oroszbarát, és minden olyan problémát, amely Oroszországgal kapcsolatos, egyszerűen elhallgatnak” – tette hozzá.
(TASR)