
A szlovák jogrend módosítását szorgalmazza az államfő. Peter Pellegrini úgy véli, eljött az ideje, hogy törvénybe foglalják a vészhelyzet intézményét, amely révén a kormány közvetlen háborús fenyegetettség hiányában, békeidőben is bevethetné a hadsereget, ha a szükség úgy kívánja.
Ez a felvetés pedig még az elnöki palota lakóját gyakran bíráló Andrej Danko tetszését is elnyerte, aki így az elmúlt napokban ismét koalíciós partnerét, Robert Ficót bírálta, amiért kabinetje az emberek problémái helyett saját gondjai megoldásával törődik.
Erre pedig jó példa, hogy 14 évvel a krasznahorkai tűzvész után még mindig nem tudni pontosan, mikor nyithatja meg újra kapuit a látogatók előtt Krasznahorka büszke vára.
Közéleti-politikai összefoglaló Szilvássy József újságíróval a Pátria Rádióban. A műsort Tilajcsík Dóra vezette.