
Március 15-én, közép-európai idő szerint hajnalban tartották a 98. Academy Awards gáláját Los Angelesben. A legjobb film díját idén Paul Thomas Anderson fekete komédiája, az Az egyik csata a másik után nyerte. Az amerikai rendezőt ezt megelőzően tizenegy alkalommal jelölték a díjra, amelyet egyszer sem sikerült elnyernie, így most megszakadt ez a negatív sorozat.
A film a legjobb rendezésért és a legjobb adaptált forgatókönyvért járó díjat is megkapta. A legjobb férfi mellékszereplő díját Sean Penn nyerte filmbeli alakításáért, így az amerikai színész már a harmadik aranyszobrocskáját zsebelhette be.
A rekordszámú, 16 jelölést kapó Bűnösök végül nem tarolt akkorát, mint amire a jelölések kihirdetése után számítani lehetett. A film főszereplője, Michael B. Jordan azonban elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat Timothée Chalamet és Leonardo DiCaprio előtt. Ryan Coogler filmje a legjobb eredeti forgatókönyv díját is megkapta, az operatőr, Autumn Durald Arkapaw pedig történelmet írt: első nőként vehette át a legjobb operatőri munkáért járó szobrocskát.
A legjobb színésznőnek járó díjat Jessie Buckley kapta a Hamnet című filmben nyújtott alakításáért, míg a legjobb női mellékszereplő díját Amy Madigan nyerte el a Fegyverek című filmben játszott szerepéért.
A legjobb nemzetközi film díját a norvég–dán rendező, Joachim Trier családi drámája, az Érzelmi érték kapta. A legjobb dokumentumfilm díját pedig a Senki tanár Úr Putyin ellen nyerte el, amely egy orosz általános iskola mindennapjait mutatja be a háború árnyékában. A film stábja politikai hangvételű beszédet intézett a közönséghez.
Az iskolákba is beszivárgó putyini propagandát feldolgozó film producere, David Borenstein szerint alkotásuk arról szól, hogyan veszítheti el valaki a hazáját. Mint mondta, mindannyian bűnrészesek vagyunk, ha hallgatunk, amikor embereket ölnek az utcán, vagy amikor oligarchák tartják ellenőrzésük alatt a médiát.
Az este egyik nagy vesztese Timothée Chalamet volt, aki a Marty Supreme című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplő kategóriában sokak szerint toronymagas esélyesnek számított. A díjátadót megelőzően azonban éles kritikával illette a balett és az operett műfaját, és egyes vélemények szerint ez is közrejátszhatott abban, hogy végül lemaradt az Oscar-díjról.
Legjobb férfi mellékszereplő • Sean Penn – Egyik csata a másik után
Legjobb női mellékszereplő • Amy Madigan – Fegyverek
Legjobb eredeti forgatókönyv • Bűnösök
Legjobb adaptált forgatókönyv • Egyik csata a másik után
Legjobb eredeti filmzene • Bűnösök
Legjobb eredeti dal • Golden – K-pop démonvadászok
Legjobb jelmez • Frankenstein
Legjobb smink és frizura • Frankenstein
Legjobb élőszereplős rövidfilm • The Singers • Two People Exchanging Saliva
Legjobb animációs rövidfilm • The Girl Who Cried Pearls
Legjobb animációs film • K-pop démonvadászok
Legjobb dokumentumfilm • Mr. Nobody Against Putin
Legjobb film • Egyik csata a másik után
Legjobb férfi főszereplő • Michael B. Jordan – Bűnösök
Legjobb női főszereplő • Jessie Buckley – Hamnet
Legjobb rendező • Paul Thomas Anderson – Egyik csata a másik után
Legjobb nemzetközi film • Érzelmi érték (Norvégia)
Legjobb vágás • Egyik csata a másik után
Legjobb hangzás • F1
Legjobb vizuális effektek • Avatar: Tűz és Hamu
Legjobb operatőr • Bűnösök
Legjobb dokumentum rövidfilm • All the Empty Rooms
Legjobb casting • Egyik csata a másik után
Legjobb látványtervezés • Frankenstein
(Telex)