
Mosollyal kísért tűpontos és tett értékű szavait, sebes iramodású gondolatfutamait hagyta ránk örökül György Péter. Az író, esztéta nemrégiben hunyt el hetvenegy évesen. Tőle búcsúzunk mai adásunkban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professzora, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet alapító tagja és vezető oktatója, az MTA doktora a magyar kultúra és tudomány meghatározó alakja volt, távozásával a magyar szellemi életet, a kortárs gondolkodást pótolhatatlan veszteség érte.
A kulturális emlékezet, a 20–21. századi magyar művészettörténet volt a kutatási területe, az avantgárd, de a kortárs művészet elmélete és gyakorlata is foglalkoztatta, valamint az új média kulturális összefüggésrendszere.
Nemzetközi szinten is elismert szaktekintélynek számított. Tanított egyebek között New Yorkban, Londonban, Manchesterben és Krakkóban. Tudományos és pedagógiai munkája mellett sokoldalú író és esszéista volt. Ötletgazdája, illetve társkezdeményezője volt egyebek között az Origónak, a Nemzeti Audiovizuális Archívumnak és a Mindentudás Egyetemének.
Szépirodalmi írásaiban is a személyes és történeti emlékezet kérdéseit vizsgálta: az Apám helyett című könyv édesapja, míg a Lépcsőházi katarzis édesanyja történetét dolgozta fel. Az Állatkert Kolozsváron című kötetében a Trianon-paradigma és az Erdély-mítosz nyomába eredt. 2008-ban átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
Bár tájainkon talán kevesebben ismerték, mély empátiával gondolt a nem magyarországi magyarokra, valódi gyógyító figyelemmel fordult felénk, nyílt, őszinte érdeklődést tanúsított a határon túli, vagyis inneni sorsdilemmák iránt. Ahogy az egyik méltatója hangsúlyozta, sosem adta fel az egyén méltóságába és a közösség önértésébe vetett hitét. Rá emlékezünk most.
Akivel felidézzük alakját és életművét, egykori tanítványa és tisztelője, Sonnevend Júlia New Yorkban élő magyar-amerikai médiaszociológus, kommunikáció-kutató, a New York-i New School szociológiai és kommunikáció tanszékének docense. A riporter Rácz Vince.