Na hlavný obsah

Az olvasóval meghal a demokrácia is

Az elmélyült olvasás visszaszorulása gyengíti a kritikai gondolkodást és a demokráciát.

Foto: Szakács Sándor

Az elmélyült olvasás visszaszorulásával a demokrácia is erodálódik, az értelmezési képesség romlásával ugyanis meggyengülhet az elemző és kritikai gondolkodásunk és fogékonyabbá válhatunk a félrevezető információkra, az álhírekre és a populista leegyszerűsítésekre, ez pedig kedvez a demagógia terjedésének. A mélyolvasás képességét emellett a technikai fejlődés és a jellemzően digitális tartalmak fogyasztása is veszélybe sodorja, és ha olvasunk is internetes felületeken vagy képernyőn, azt már jó eséllyel másképp tesszük, kijelzőn, monitoron egyszerűen máshogyan olvasunk, javarészt sokkal felületesebben. Egyebek mellett erről is beszélgetett Rácz Vince Gombos Péter olvasáskutatóval a Magyar Olvasástársaság alelnökével, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusának főigazgató-helyettesével, egyben a szakdidaktikai tanszék vezetőjével. Az interjú még hetekkel Krasznahorkai László Nobel-díja előtt készült. Az apokalipszis világhírű magyar mesterének kitüntetése remélhetőleg többeket sarkall majd olvasásra a magyar glóbuszon. Ahogy a Sátántangó szerzője a díj kihirdetésekor adott nyilatkozatában maga is hangsúlyozta: „Vissza kell szereznünk a fantáziánk használatának képességét, mert az igazi fantázia egy egész más élethez vezet. Az olvasás gazdagít, és erőt ad a túléléshez ezekben a nehéz időkben”.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Kultúra | Tudomány rovatban