69 évvel ezelőtt, 1956. október 23-án budapesti diákok tüntetést szerveztek a lengyelországi szovjetellenes megmozdulásokkal való szolidaritás jeleként. A demonstrációhoz hamarosan százezrek csatlakoztak, és a tömeg Budapest utcáit ellepve fejezte ki tiltakozását a szovjet megszállás és a sztálinista diktatúra elnyomása ellen. A békés tömeg a szovjet csapatok kivonulását, a többpártrendszer és a politikai szabadságjogok visszaállítását, valamint a Rákosi-korszak vezetőinek felelősségre vonását követelte.
A nap egyik szimbolikus eseménye a városligeti Sztálin-szobor ledöntése volt, amely a tüntetők szemében az elnyomó rendszer és a szovjet befolyás jelképe volt. A demonstrációk estére véressé torkolltak: a kommunista karhatalom reakcióként tüzet nyittatott a fegyvertelen tömegre a Magyar Rádió épületénél. Ezzel a megmozdulás a második világháború utáni Magyarország legnagyobb fegyveres konfliktusává eszkalálódott.
Ezt követően szovjet tankok lepték el az országot, és megkezdődött Budapest központú szabadságharc a bevonuló csapatok ellen. Az 1945 után kialakuló kétpólusú világrend fennállása során ez volt az első olyan katonai intervenció a szovjet érdekszférán belül, amikor a Szovjetunió saját haderejével avatkozott be a kommunista rendszer megőrzése érdekében. Heves utcai harcok törtek ki szerte a fővárosban: a szovjet harckocsikkal civil felkelők vették fel a küzdelmet. Többek között a budai Széna téren és a pesti Corvin közben harcolók – főként fiatal civil ellenállók – ragadtak fegyvert. Őket a köznyelv azóta is „pesti srácokként” emlegeti.
A szovjet ostrom és a felkelők partizánakciói közepette az ország vezetésében is változások következtek be. Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki azon dolgozott, hogy a forradalom reformkövetelései utat törjenek maguknak. Tűzszünetet kért, és október végére a szovjet csapatok átmenetileg kivonultak Budapestről. Az új kormány megalakulásával a forradalom győzedelmesnek tűnt, demokratikus fordulatra törekedtek: feloszlatták a pártállami diktatúra politikai leszámolásaiért felelős Államvédelmi Hatóságot, megkezdődött a többpártrendszer újjáépítése, és a Kossuth-címer lett a hivatalos állami jelkép.
Nagy Imre ezután bejelentette Magyarország semlegességét, és hogy az kilép a Varsói Szerződésből. A bejelentés hatására a szovjet csapatok ismét gyülekezni kezdtek a határon, majd november 4-én megindították a „Forgószél” hadműveletet: mintegy kétezer szovjet harckocsi vonult be az országba a forradalom leverésére. A harcok ezt követően még néhány napig folytatódtak, de a túlerő miatt a szabadságharc elbukott, Magyarország pedig a szovjet érdekszféra részévé maradt.
A hivatalos statisztikák szerint 2500–3000 magyar és mintegy 700 szovjet katona vesztette életét, valamint több tízezer ember sebesült meg. A megtorlások elől mintegy kétszázezer magyar menekült el az országból, legtöbben az osztrák határon keresztül emigráltak.
Az említett eseményeket követően Kádár János vezetésével ismét egy Moszkva-barát kormány alakult. A forradalom vezetői súlyos retorziók áldozatai lettek: Nagy Imrét és mártírtársait kivégezték, tízezreket börtönöztek be, és sokak egzisztenciája került veszélybe.
Felsőbb politikai nyomásra a Kádár-korszak konszolidációja súlyosan korlátozta az 1956-os eseményekben részt vevő művészek ezreinek alkotói pályáját, az akadémiai élet szereplőit pedig száműzte a tudományos pályáról.
A hatalom 1989-ig „ellenforradalomként” bélyegezte meg az ‘56-os eseményeket. A rendszerváltást követően lehetett ismét népfelkelésként beszélni a történtekről. A fordulat szimbolikus pillanata Nagy Imre és társai újratemetése volt. 1989. október 23-án, a Kossuth téren kikiáltották a harmadik Magyar Köztársaságot, majd a következő évtől október 23-a hivatalos nemzeti ünneppé vált.
Az elmúlt 36 évben minden politikai diskurzus kiemelt jelentőséget tulajdonított ennek az ünnepnapnak. A Kárpát-medence-szerte tartott megemlékezéseken az áldozatok, a magyar nép szabadságvágya és az elnyomó hatalom brutalitása áll a középpontban.
Az ’56-os forradalom az elmúlt évtizedekben mint a magyar történet-, úgy a társadalomtudomány számára is kiemelt kutatási téma; számos tanulmány, film és irodalmi alkotás merít inspirációt belőle.
Az 56-os forradalom csehszlovákiai vonatkozásairól Jakubecz László készített interjút Simon Attila történésszel, míg Rainer M. János, a forradalom egyik legelismertebb szakértője Rácz Vince kérdéseire válaszolt a Szabad Szóműves Páholyban, az 56-os emlékezet alakulásáról.
