
A kormánypárti politikusok korábban jelezték, hogy idén a szokottnál jóval korábban tennének pontot az év törvényéről szóló diskurzus végére, arra azonban feltehetően még az előzetes figyelmeztetés ellenére sem sokan számítottak, hogy végül az ország történetének leggyorsabban lezavart költségvetési vitájának lehetünk majd tanúi, amely mindössze három napig tartott. A parlamenti képviselők így már kedd délelőtt áldásukat adhatják a jövő évi büdzsé tervezetére.
A jövő évi büdzsé gyenge pontjait Sidó H. Zoltán gazdasági szakíróval, az Új Szó főszerkesztő-helyettesével tekintette át Tilajcsík Dóra a hétfői Reggeliben.