Na hlavný obsah

Titkos szavazás lehet csütörtökön a parlamentben az alkotmánymódosításról

Ján Ferenčák, Hlas-os képviselő szerint titkos szavazás is elképzelhető a kormány alkotmánymódosítási tervezetéről. Erről újságíróknak beszélt a parlamentben.

Foto: TASR/Jaroslav Novák


„A parlamenti folyosókon már erről beszélnek, és ha beszélnek róla, akkor elképzelhető. Főleg a mostani ellenzéki pártok egy része örülne ennek, mert nem derülne ki, hogyan szavaztak. (…) Ez az egyetlen esély, hogy a parlament megszavazza az alkotmánymódosítást” – mondta.

Ferenčák azt is kijelentette, nem az ő szavazatán múlik a módosítás sorsa, hanem mindenekelőtt a KDH-n.

„Hogy hajlandók-e együtt szavazni a kormánypártokkal, vagy nem szavaznak, és feladják most az elképzeléseiket, amelyek közül néhányat sikerült belefoglalni a módosításba” – jegyezte meg.

Milan Majerský, a KDH elnöke bejelentette, hogy a KDH képviselői megszavazzák a módosítást. A szavazásra csütörtökön, 17 órakor kerülhet sor.

(TASR)










Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban