Na hlavný obsah

Vőfély a pályán – út a 600. esküvőig

A Nappaliban Gasparik Maja vendége Nagy Attila vőfély volt, aki közel 30 éve tevékenykedik a lakodalmak világában, és 600. lakodalmára készül.

Miért nélkülözhetetlen a vőfély szerepe egy lakodalomban, hogyan változott ez a hagyomány az évek során, és milyen különleges feladatok, felelősségek hárulnak rá – a beszélgetésből kiderül.

Attila mesélt a kezdetekről, első esküvőjéről és felejthetetlen pillanatokról, amelyek között voltak megható, vicces és egészen különleges történetek is. Szóba került az is, hogyan készül fel egy-egy nagy napra, hogyan ismeri meg a párt és a családot, hogy személyre szabottan tudja vezetni a programot.

Megosztotta velünk a hagyományos magyar vőfélyszokások szépségét, és azt is, miként változott a lakodalmak hangulata, valamint hogyan tud alkalmazkodni a párok elvárásaihoz. Hasznos tippeket adott azoknak, akik épp az esküvőjüket szervezik: mire érdemes figyelni a vőfély kiválasztásakor, és hogyan tehetik igazán emlékezetessé a nagy napot.

Végül arról is mesélt, mit jelent számára a 600. lakodalom, és van-e különleges terve erre a jeles alkalomra.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Nappali rovatban