Na hlavný obsah

A balti államok megtiltották a Moszkvába tartó vezetők átrepülését – Fico szerint ez a látogatása meghiúsítását célozza

Észtország, Lettország és Litvánia nem engedélyezik külföldi vezetők átrepülését légtérükön keresztül, ha azok a május 9-i moszkvai győzelem napi ünnepségre tartanak – erősítették meg tegnap este a balti országok külügyminisztériumai.

Légi parádé egy korábbi Győzelmi napi felvonuláson Moszkvában.
Foto: TASR/AP/Alexander Zemlianichenko

Az észt tárcavezető szerint bármilyen részvétel a moszkvai katonai parádén elfogadhatatlan, és Tallinn már megtagadta több kormánygép – köztük kubai és brazil delegációk – átrepülési engedélyét.

Litvánia ugyancsak elutasította Aleksandar Vučić szerb elnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök repülőgépének áthaladását, biztonsági okokra hivatkozva.

Fico szerint ez szándékos kísérlet moszkvai útjának meghiúsítására, annak ellenére, hogy Szlovákia egész évre szóló engedéllyel rendelkezik az észt légtér használatára.

Mint fogalmazott: „Ez rendkívüli módon megzavarja az egész programot, és ellehetetlenítheti a május 8-i találkozók pontos betartását Moszkvában.”

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban