Az Égiek azt akarták, hogy Banyák Istvánból prímás legyen. Amikor elbizonytalanodott vagy elfogyott a pénze, mindig szembejött vele valaki, aki tanította, szponzorálta vagy munkát adott neki. Aztán már ő segített másokon, felkarolta az ifjú tehetségeket. Szervezte a Bihari János Emlékestet, a hegedűművésznek, zeneszerzőnek zenésztársaival szobrot is állítatott. Fontosnak tartotta emléke ápolását, hiszen mindketten a Dunaszerdahely melletti Nagyabonyban születtek. Banyák István 1938. szeptember 11-én.
A nemzetközi hírű cigányprímás tavaly októberben a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj Életműdíját vette át Komáromban, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, a Harmónia gálaműsorán. Puha József ebből az alkalomból a dunaszerdahelyi otthonában kereste fel a kitüntetettet. A beszélgetés október 21-én hangzott el adásunkban.
A podcastből kiderül:
- milyen volt a gyerekkora,
- zenész felmenői meg tudtak-e élni a muzsikálásból,
- milyen alkalmakkor adták a kezébe a nagyapja féltve őrzött, törölközőbe bebugyolált olasz hegedűjét,
- kitől tanult meg hegedülni, miután Dunaszerdahelyre költöztek,
- milyen volt az első fellépése tizenhárom évesen egy farsangi bálon,
- miért ragaszkodott ahhoz, hogy ő már – az első zenésztársaival ellentétben – tudjon kottát olvasni, s ennek fényében hogyan folytatódtak a tanulmányai,
- hogyan lett tizennégy évesen egy együttes tagja, a dunaszerdahelyi osztálytársaival együtt,
- miért maradt ki a prágai katonaévei alatt a kemény kiképzésből,
- miután hazatért, hogyan tudott kitörni a nagy szegénységből,
- ki indította el a nemzetközi karrierjét,
- hogyan sikerült belopnia magát a rideg és durva Rökk Marika színész-táncosnő, operettprimadonna szívébe,
- nyugdíjasként miért tartotta fontosnak felújítani az akkor már kilenc éve megszűnt Bihari-napot,
- miért Dunaszerdahelyen kapott helyet az eredetileg Nagyabonyba szánt Bihari-szobor,
- milyen díjakkal ismerték el a munkásságát, és hogyan fogadta az Harmónia Életműdíjat,
- mi jut eszébe a „hegedű” szó hallatán.
Puha József Banyák István prímással készített beszélgetése a 2024. október 21-i Nappaliban hangzott el, két nappal a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj átadója után.