Felült a biciklire, a hátizsákjában egy öreg kazettás magnóval, járta Dunaszerdahely környékét, és ahogyan Bartók Béla is tette, népzenét gyűjtött. Lehet, hogy egyszer valakinek kutatási alapul szolgál majd az ő pályafutása is, mivel számos területen dolgozott már – valószínűleg azért, mert sok minden érdekli őt –, és úgy érzi, mindenben ki tudott teljesedni. Mostani munkahelyét javarészt nekünk köszönheti. A Pátria rádió munkatársaként került még közelebb a néprajzhoz, aminek hatására, második nekifutásra, túl a negyvenen diplomát szerzett, etnológia szakon. Nagy Ivánnal, a Csallóközi Múzeum igazgatójával Puha József beszélgetett a Nappaliban, 2023 novemberében.
A podcastből kiderül:
- miért volt a tanárok kedvence,
- minek tulajdonítható az, hogy abbahagyta az egyetemi tanulmányait,
- hogyan lett belőle programozó a dunaszerdahelyi cukorgyárban,
- milyen hatással volt rá a hetvenes években a magyar könnyűzene, főleg Adamis Anna és Bródy János szövegei,
- érezték-e azt a nyolcvanas években, hogy a kommunizmus a végét járja,
- mit mondott Dunaszerdahely vezetésének röviddel a rendszerváltás után, amellyel nem értettek egyet, de idővel bebizonyosodott, hogy igaza volt,
- szerinte mik az általa is várt és támogatott demokrácia mostani hibái,
- mikor lépett be életébe a népzene, a néptánc, milyen hatással volt rá a táncházmozgalom,
- mi mindenre döbbent rá a népzene kapcsán a katonaévei alatt, amelyek kutatásokra késztették,
- hogyan lett a katonaságnál az egyik hölgyalkalmazott kedvence,
- milyen hangszereken játszik, és most miért szünetelteti a hangszeres zenélést, helyette a Szent György Kórusban énekel,
- miért ment csődbe a társaival alapított első dunaszerdahelyi számítógépes magáncég,
- hogyan került be a Pátria rádió szerkesztőségébe,
- mit adott neki az egyetem, az etnológia szak, mint az e területen már dolgozó szakembernek,
- kinek a gyűjtéseire alapozott a csallóközi dudás hagyományokról szóló diplomamunkájában,
- hogyan lett a Csallóközi Múzeum munkatársa, majd igazgatója,
- mit derített ki egy szakértő segítségével a múzeum bejárati helyiségében kiállított csónakról,
- milyen átalakítások zajlanak az intézményben,
- miből áll a múzeumpedagógiai programjuk,
- jókor, jó helyre született-e, illetve mi az, ami manapság a közéletben nyugtalanítja.
Nagy Ivánt, a Csallóközi Múzeum igazgatóját Puha József kérdezte 2023 novemberében.