Hozzátette, hogy a tárgyalások még zajlanak, és csupán a Híd-platform néhány tagjának van kifogása vele szemben. Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke és a Híd platformjának tagja már kijelentette, nem hajlandó egy jelöltlistán szerepelni Gyimesi Györggyel, és azzal vádolja a Magyar Konzervatív Platformot, hogy átverte szövetségeseit.
Szerinte Gyimesi támogatása mögött egy szűk érdekcsoport áll a pártban, amely nem tartja tiszteletben az alapszabályt és a Szövetség platformjai között létrejött megállapodást, emiatt reális a fenyegetés, hogy ez a párt széteséséhez vezet. „Folynak a tárgyalások magával Gyimesi Györggyel, illetve a Szövetségen belül is az indulásáról” – jelentette ki Magdeme Klára, a párt szóvivője. „Tisztában vagyunk azzal, hogy egyes személyek távozhatnak a pártból, de nem egy egész platform” – tette hozzá a szóvivő.
(TASR)