Zuzana Dolinková

Az év elején foglalkozik a kormány az új pozsonyi egyetemi kórház ügyével
Az év elején foglalkozik a kormány az új pozsonyi egyetemi kórház ügyével – jelentette ki Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter. Hozzátette, javaslatát akkor terjeszti elő, ha megkapta a Számvevőszék (NKÚ) zárójelentését.

Dolinková kész tárgyalni a sürgősségi ügyeletek rövidebb működéséről
Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter kész vitát kezdeményezni a sürgősségi ügyeletek működési idejének lerövidítéséről. Kijelentette, hogy a gyermekgyógyászat problémáit szeretné megoldani, a fizetendő díjak emelésének témáját azonban elutasítja.

Dolinková: Az egészségügyi tárca kész 24 mentőautót ajándékozni Ukrajnának
Az egészségügyi tárca kész 24 mentőautót ajándékozni Ukrajnának – jelentette be a kormány szerdai ülését követően Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter.

A mentőállomások hálózatának reformján dolgozik az egészségügyi minisztérium
Az egészségügyi minisztérium a mentőállomások hálózatának reformján dolgozik, közölte csütörtökön Zuzana Dolinková, az egészségügyi tárca vezetője, hozzátéve, még a Zsolnai Egyetem elemzésére várnak. Dolinková emlékeztetett, hogy a reform feltétel a helyreállítási terv ötödik részletének kifizetésében.

A következő ülésén tárgyal a kormány a kórházoptimalizációról szóló törvénymódosításról
A következő ülésén tárgyal a kormány a kórházoptimalizációról szóló törvénymódosításról - tájékoztatott Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter a Robert Fico (Smer-SD) kormányfővel folytatott megbeszélése után. A miniszter kérte, hogy a javaslatot gyorsított eljárásban tárgyalják.

Fico elégedett az egészségügyi minisztérium javaslatával
Robert Fico elégedett az egészségügyi minisztérium javaslatával, amelyet a kormány programnyilatkozatában fogalmazott meg.

Smatana lemond az Általános Egészségbiztosító felügyelőbizottságának elnöki tisztségéről
Martin Smatana lemond az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosító felügyelőbizottságának elnöki tisztségéről, a testület következő ülése után.

Dolinková a lehető legjobb költségvetésről szeretne megállapodni
Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter a 2024-es tervezés keretében a lehető legjobb költségvetésről szeretne megállapodni az egészségügyi rendszer helyreállítása érdekében. Ezt a pozsonyi egyetemi kórházban tett pénteki látogatása után jelentette ki.

Az új egészségügyi miniszternek elsők között a gyermekorvosok helyzetével kell foglalkoznia
Zuzana Dolinkovára tengernyi megoldanandó feladat vár. Elsőként a pediaterek helyzetével kellene foglalkoznia - véli a hivatalt átadó tárcavezető Michal Palkovič.

Az egészségügy problémáinak megoldására szólította fel a miniszterelnököt a Hlas-SD
A parlamenten kívüli Hlas-SD alelnöke, Zuzana Dolinková az egészségügyi rendszer problémáinak megoldására szólította fel az egészségügyi tárca irányításáért is felelős ügyvivő miniszterelnököt, Eduard Hegert.