Zuzana Čaputová
Találkozót kezdeményez az államfővel a Szlovákiai Városok Uniója
Az ÚMS elnöke csalódott, hogy nem tüntettek a települések polgármesterei az pozsonyi törvényhozás épülete előtt.
Zuzana Čaputová aláírta a Csemadok támogatásáról szóló törvényt
Évi 300 ezer euró támogatásban fog részesülni a Csemadok a kulturális minisztériumtól.
Elégedettek a Borsi Rákóczi Kastélyközpont látogatottságával
A vártnál több a szlovák érdeklődő, de egész Európából érkeznek látogatók.
Čaputová belátta, hibát vétett
Zuzana Čaputová államfő beismerte, hibát követett el a Fehér Légió tagjainak, Anton Tunegának, Albert Púčiknak és Eduard Tesárnak ítélt díj elbírálása során.
Szigorítanak a sportmérkőzésekre vonatkozó szabályokon
Az államfő jóváhagyta a szabályok szigorítására vonatkozó törvényt.
Zuzana Čaputová aláírta a 13. havi nyugdíj júliusi kifizetését lehetővé tévő törvényt
Korábban, már júliusban megkapják a nyugdíjasok a 13. nyugdíjat – Zuzana Čaputová államfő kedden aláírta az erről szóló törvénymódosítást, amelyet az inflációs terhek mérséklése érdekében fogadott el a parlament.
Az államfő aláírta a 13. nyugdíj korábbi kifizetését szabályzó módosítást
Júliusban kapott 13. nyugdíjat az inflációs terhek mérsékelésé érdekében fogadták el.
Čaputová: Az egészségügyi nővérek munkája pótolhatatlan
Az államfő támogatja az egészségügyi alkalmazottak jobb munkakörülményeire irányuló törekvéseket.
Čaputová és Duda Ukrajna tagjelöltségéről akar beszélni az uniós vezetőkkel
A szlovák államfő a lengyel kollegáját a pozsonyi elnöki palotában fogadta.
Zuzana Čaputová: A zsarnokság nem tudja legyőzni a szabadságot és a demokráciát
Továbbra is segíteni fogjuk Ukrajnát, legyen szó humanitárius vagy katonai segítségről, illetve európai uniós tagságának támogatásáról – jelentette ki tegnap Zuzana Čaputová államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a szlovák parlamentben elhangzott beszédére reagálva.