Zuzana Čaputová

Ferenc pápa audiencián fogadta Zuzana Čaputová államfőt a Vatikánban
Ferenc pápa szombat délelőtt személyes audiencián fogadta a Vatikánban Zuzana Čaputová köztársasági elnököt. A találkozón részt vettek azok az édesanyák, akik a szepesváraljai balesetben vesztették el a gyereküket.

Az államfő aláírta a gyermekorvosi ügyeletek rövidített nyitvatartását
A gyermekorvosi ügyeletek az eddigi 22 óra helyett csak este 8 óráig lesznek nyitva.

Az államfő megvétózta a Művészeti Alapról szóló törvényt
Zuzana Čaputová szerint a módosítás nem áll összhangban az alkotmánnyal.

Čaputová és Pellegrini az egyházak szerepét emelte ki a feszültség oldásában
Az egyházak és vallási felekezetek kulcsszerepet játszanak a társadalmi feszültség csökkentésében – jelentette ki Zuzana Čaputová az elnöki palotában tartott találkozót követően.

Az államfő nagyra értékeli, hogy a parlamenti pártok képviselői közösen utasították el a kormányfő elleni merényletet
Zuzana Čaputová államfő nagyra értékeli annak a határozatnak az elfogadását, amellyel a parlament (kedden) elítélte a Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök elleni merényletet. Véleménye szerint a képviselők szükséges és fontos lépést tettek a társadalmi légkör megnyugtatása érdekében.

Elmarad a pártok mára tervezett kerekasztala, de láthatunk-e egyéb törekvéseket a politikumtól a polarizáció mérséklésére?
„Békéltető kerekasztalhoz” ültetné az ellenzéki és a kormánypártokat a leköszönő és a leendő államfő.

Majerský: A KDH készen áll a találkozóra, mindent meg kell tenni a megbékélésért
A kereszténydemokraták elnöke is a társadalom lecsillapítására szólította fel a parlamenti pártok elnökeit.

Az SNS még nem döntötte el, hogy részt vesz -e a Čaputová és Pellegrini által összehívott kerekasztal-beszélgetésen
Az SNS meggyőződése, hogy a miniszterelnök hívhat össze egy ilyen jellegű találkozót.

Ferenc pápa levelet küldött Čaputovának a miniszterelnök elleni merénylet kapcsán
Az egyházvezető elítéli az erőszakos cselekedeteket.

Keddre hívja az államfő a pártelnököket az elnöki palotába
Minden pártot arra akarnak felszólítani, hogy egy időre függesszék fel a kampány tevékenységüket.