WHO

WHO: A betegségek a légicsapásoknál is több áldozatot követelhetnek Gázában
Gázában több halálos áldozatot követelhetnek a betegségek és a szétesett egészségügyi infrastruktúra, mint a bombák és rakéták - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A Hamász szerint több mint 5500 gyermek halt meg a Gázai övezetben, ezzel a WHO is egyetért
Több mint 5500 gyermek halt meg a Gázai övezetben az Izrael és a Hamász palesztin militáns mozgalom között zajló háborúban, míg összesen több mint 13 300 ember vesztette életét - közölte kedden a Hamász vezette egészségügyi minisztérium. Ezeket az adatokat az Egészségügyi Világszervezet is hitelesnek tartja.

A WHO szerint a gázai Al-Shifa kórház már eltemetni sem tudja a halottakat
A harcok miatt több ezren rekedtek Gáza legnagyobb kórházában, ami a WHO szerint gyakorlatilag már „majdnem egy temető”, tisztviselők szerint a holttestek egyre halmozódnak, azokat már eltemetni sem tudják.

A WHO szerint Gázában több mint 160 egészségügyi dolgozó halt meg szolgálat közben
Az Egészségügyi Világszervezet szóvivője, Christian Lindmeier kedden közölte, hogy több mint 160 egészségügyi dolgozó halt meg szolgálat közben Gázában, és az orvosi segélyekre vonatkozó korlátozások feloldására szólított fel, mondván, hogy egyes orvosok érzéstelenítés nélkül végeztek műtéteket, köztük amputációkat.

A WHO szerint meredeken emelkedik a kolerával fertőzöttek száma
Meredeken emelkedik a kolerával fertőzöttek száma, a megbetegedések ugyanis tavaly a 2021-es adatok több mint kétszeresére nőttek – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet.

A WHO figyelemmel kíséri a koronavírus új variánsát
Az Egészségügyi Világszervezet augusztus 18-án, pénteken hajnalban közölte, hogy figyelemmel kíséri a koronavírus új változatát, amelynek lehetséges hatásai még nem ismertek.

Éberségre figyelmeztet az új koronavírus-variáns miatt a WHO
Ne lazítsanak a közegészségügyi felügyeleti intézkedéseken - erre figyelmezteti a világ országait az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a koronavírus Omicron mutációjának új változatával, az EG5-tel kapcsolatban.

A WHO-nak már nincs rálátása a Coviddal összefüggő halálozási adatokra
Az Egészségügyi Világszervezet egyre kevesebb információhoz jut globálisan a koronavírus-járványról - közölte Genfben Maria van Kerkhove.

Közel 36 millió embernek okozhatott krónikus egészségügyi problémákat a „hosszú Covid“ tünetegyüttes
Közel 36 millió embernek okozhattak krónikus egészségügyi problémákat a koronavírus-járvány hosszú távú következményei, vagyis a „hosszú Covid” tünetegyüttes Európában - közölte Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója június 27-én, kedden Koppenhágában.

Globális egészégügyi igazolványt adna ki a WHO
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, azaz a WHO az uniós digitális Covid-igazolvány mintájára adna ki globális egészségügyi igazolványt egy június 5-én, hétfőn aláírt partnerségi megállapodásnak kösznöhetően.