Veronika Remišová
Továbbra sincs közös jelöltje a kormánypártoknak az emberi jogi biztos posztjára
Nincs politikai egyezség - jelentette ki szerdán Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes.
Álhírek elleni projekteket támogatna Veronika Remisová minisztériuma
Az emberek kritikus gondolkodását is fejlesztenék.
Hárman a négyes koalíció mellett, a negyedik továbbra feltételeket szab
Utolsó pillanatban fog eldőlni a kormánykoalíció sorsa a miniszterelnök szerint.
Az állam tehermentesíti a szülőket
Az anyakönyvi hivatal postán küldi ki a gyermek születési bizonyítványát, és a születési támogatást sem kell majd kérvényezni.
SaS ultimátuma aggodalommal tölti el a kormánykoalíció tagjait
A közvélemény-kutatás alapján erősödnek az ellenzéki pártok.
Remišová: A megoldás az, hogy mindkét fél kezdjen el normálisan viselkedni
A legkisebb koalíciós párt elnöke szerint a két párt közötti személyes ellentétek nem tartoznak bele a politikába.
Egy lépéssel közelebb az idősek az ingyenes táblagépekhez
Kísérleti fázisba lépett a nyugdíjasok digitális készségeinek fejlesztését célzó projekt, az első ezer jelentkező képzése már a héten megkezdődik – jelentette ki Veronika Remišová (Za ľudí) beruházásokért, regionális fejlesztésért és informatizációért felelős miniszter - írja az Új Szó.
Veronika Remišová szerint Sulík pártja a gazdag vállalkozók érdekeit védi
Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes reméli, hogy a kormánykoalíciónak a jövő hét folyamán sikerül megállapodnia az inflációellenes segélycsomagról, s bízik benne, hogy a javaslatot az SaS is támogatni fogja.
Programalkotó közgyűlést tart szombaton a Za ľudí párt
Programalkotó közgyűlést tart ma a Veronika Remišová vezette Za ľudí párt.
Remišová Fico parlamenti mandátumát követeli
Robert Fico egykori miniszterelnököt bűnszervezet alapításával és működtetésével gyanúsítja a NAKA.