Védelmi együttműködés

Több mint egymilliárd eurót költ új védelmi technológiák és a védelmi innováció fejlesztésére az EU
Az Európai Bizottság elfogadta az Európai Védelmi Alap ötödik éves munkaprogramját, mely több mint egymilliárd eurót irányoz elő az új generációs védelmi technológiákra, illetve a védelmi együttműködésen alapuló kutatási és fejlesztési projektekre – közölte a brüsszeli testület.

Kaliňák: Szlovákia és Brazília intenzív kapcsolatokat szeretne kiépíteni a védelmi együttműködés terén
„A Szlovákia és Brazília között megkötött kormányközi megállapodás a védelmi együttműködésről az olyan kapcsolatok kezdetét jelenti, amelyeket a két ország intenzíven szeretne fejleszteni” – mondta Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter.

Szlovákia és Csehország szeretné elmélyíteni az együttműködést a védelmi ipar területén
A két ország kölcsönösen is dolgozhatna néhány védelmi projekt kivitelezésén - tájékoztatott péntek délelőtt Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter cseh kolléganőjével, Jana Černochovával közösen.