Tűzeset
Tűz ütött ki a pozsonyeperjesi római katolikus templomban
Hétfő reggel tűz keletkezett a dunaszerdahelyi járásban található Pozsonyeperjes község római katolikus templomában.
Vavrek István: Egyetlenegy kormány se merte felvállalni, hogy komoly intézkedésekkel és felelősségteljesen foglalkozzanak a romák felzárkóztatásával
A csütörtöki nagysárosi tragikus tűzeset rendszerszintű problémákra hívta fel a figyelmet.
Tűzeset és áramszünet miatt teljesen bezárt London legnagyobb reptere
Tűz és áramszünet miatt egész napra bezárt pénteken a londoni Heathrow repülőtér. A zárlat többszázezer utast érint, és a repülőtér tágabb körzetében 16 ezernél több lakóingatlan is áram nélkül maradt.
Tragikus tűzeset történt Nagysároson, öt ember vesztette életét
Tragikus tűzeset történt szerda éjszaka Nagysároson, Eperjes közelében. A helyi roma telepen több egyszerű lakóépület gyulladt ki, a tűzben öt ember vesztette életét.
19 embert vettek őrizetbe a törökországi síparadicsomban történt tűzesetet követően
A török hatóságok már 19 embert vettek őrizetbe az északnyugat-törökországi Kartalkaya síparadicsomban múlt héten történt, 78 halálos áldozatot követelő szállodatűz nyomozásának részeként.
Több mint hetvenen vesztették életüket egy törökországi szállodatűzben
A törökországi Bolu tartomány Kartalkaya síparadicsomában kitört szállodatűz halálos áldozatainak száma 76-ra emelkedett, a sérültek száma pedig több tucat.
Iskolabusz égett le Bangkok külvárosában
Kigyulladt egy iskolabusz, amely 44 iskolást szállított tanáraikkal együtt a thaiföldi főváros, Bangkok egyik külvárosában kedden. 23-an eltűntek, akik valószínűleg nem élték túl a balesetet.
Erdőtűz tört ki az Alacsony-Tátrában
Tűz ütött ki pénteken az Alacsony-Tátra északi oldalán a Ludrovská-völgyben - tájékoztatott a Hegyimentő Szolgálat. Ellenőrző pontokat állítottak fel a tűzoltók az Alacsony-Tátrában található Ludrovská-völgy nehezen megközelíthető terepén.
Három családi ház gyulladt ki egy szlovákiai településen
Nagyszalók (Veľký Slavkov) községben csütörtök reggel három családi ház gyulladt ki. A tüzet nem sokkal öt óra előtt jelentették a falu központjában, a főút mellett, ezt aztán poprádi, magas-tátrai, késmárki szakemberek és önkéntesek is oltani kezdték, de a tüzet egyelőre nem sikerült lokalizálni.
Nagy-Britannia: hatalmas tűz tombol egy lakóépületben London külvárosában
Nagy tűz ütött ki hétfőn hajnalban egy kelet-londoni külváros egyik lakóépületében. Több mint 200 tűzoltó és több mint 40 tűzoltóautó küzd a lángokkal.