Tüntetés

Már legalább 17 áldozata van a perui kormányellenes tüntetéseknek
A tüntetők a kormány távozásán kívül a volt elnök szabadonengedését és hivatalba való visszaállítását követelik.

Megrohamozták a brazil kongresszus épületét Jair Bolsonaro hívei
A bukott elnök hívei katonai beavatkozást, sürgettek, és azt, hogy Luiz Inácio Lula da Silva mondjon le elnöki tisztségéről.

Újabb embert ítéltek halálra Iránban a tüntetéseken való részvétel miatt
A vád szerint a férfi "Isten ellen harcolt", ami az iráni jog egyik legsúlyosabb bűncselekménye.

Országos tüntetés Belgiumban
A legnagyobb belga szakszervezetek országos tüntetése miatt szinte leállt a brüsszeli tömegközlekedés.

Elszakadt a selyemfonál: Elégedetlenek a kínaiak a párt zéró-covid politikájával szemben
Három évtizede nem tapasztalt tüntetések robbantak ki a hétvégén Kínában.

Az iráni rezsim szerint is százak haltak meg a tüntetések során
Olyan emberek is életüket vesztették, akik nem vettek részt a tüntetéseken.

14 ezer embert vettek őrizetbe az iráni hatóságok a szeptemberi tüntetéshullám kitörése óta
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa arról beszélt, hogy a humanitárius válság felé sodródik a közel-keleti ország.

Utcára vonultak az orvosok a fővárosban
A tüntetők között orvostanhallgatók is megjelentek.

A kormány és az Orvosi Szakszervezetek Szövetsége (LOZ) között még nincs megállapodás
Ma, november 17-én, tüntetés lesz a kormányhivatal előtt.

Iránban folytatódnak a tüntetések
Mahsza Amini halála miatt kitört demonstrációkon rendszerellenes jelszavak is elhangzanak.