Törvényjavaslat

Betiltaná a Korán-égetést a dán kormány
Betiltaná a Korán-égetést a dán kormány. Az erről szóló törvényjavaslat bűncselekménynek tekinti a vallási közösségek számára nagy jelentőséggel bíró tárgyak megszégyenítését, amit pénzbírsággal vagy akár két évig terjedő börtönbüntetéssel büntethetnek.

Az izraeli parlament első olvasatban elfogadta a vitatott reform egy részét
Az izraeli parlament első olvasatban elfogadta annak a vitatott igazságügyi reformnak egy részét, amely korlátozza a Legfelsőbb Bíróság hatáskörét, annak ellenére, hogy az országban hónapok óta heves tüntetések folynak ellene.

Státusztörvényről tárgyaltak a magyar parlamentben
A rendkívüli ülés közben több ezren tüntettek a Kossuth téren a törvényjavaslat ellen.

A parlamenti képviselők fizetésének befagyasztásáról szóló törvényjavaslatot nyújtana be az OĽaNO
Ugyanilyen javaslatot már benyújtottak a törvényhozás elé Matovičék januárban.

Egy meglévő törvényt másolt le Matovič
A belügyminisztérium jelöltek nyilvántartásával kapcsolatos törvényjavaslatát sajátjukként nyújtották be az OĽaNO képviselői.

Az alkoholfogyasztást kívánja csökkenteni Martin Čepček törvényjavaslata
A konzervatív képviselő törvényjavaslata alapján a benzinkutatokon is tilos lesz alkoholtartalmú italokat árusítani.

A pénteki szavazáásal véget ér a parlament márciusi ülése
A parlament képviselői csütörtökön több programpontot is átsoroltak a májusi ülésszakra.

28 képviselői módosító javaslatot tartanak aggályosnak a szociális partnerek
A partnerek észrevételeit a munkaügyi minisztérium továbbítja az előterjesztőknek. Milan Krajniak megbízott munkaügyi miniszter örül a konstrukvtív hozzáállásnak.

A parlamenti képviselők nem kötelesek konzultálni törvényjavaslataikról a pénzügyminisztériummal
Azonban elvárás, hogy mellékeljék, miből lehetne fedezni a kiadásokat.

A környezetvédelmi minisztérium hétfőn bemutatta az első szlovák klímatörvényt
A környezetvédelmi minisztérium előterjesztette az első szlovákiai klímatörvényt.