Szlovákia
Ferenc pápa szombaton a Vatikánban fogadja Zuzana Čaputová államfőt
A köztársasági elnök Pietro Parolin szentszéki államtitkárral is megbeszélést folytat majd.
Emelkedő használati díjtól tart a vasúti fuvarozók szövetsége
December közepe táján lejár a teherfuvarozóknak a használati díjhoz nyújtott hozzájárulás.
Kétmilliárd euróval több adó folyt be évközi szinten
Az állami költségvetésben foglalt adóbevételi tervek teljesítése november végén 99,2 százalékos volt.
Kétmilliárd euróval több adó folyt be évközi szinten az államkasszába
Az állami költségvetésben foglalt adóbevételi tervek teljesítése november végén 99,2 százalékos volt.
Kályhát, brikettet és gyertyát küldött Ukrajnába a szlovák és a magyar katolikus karitász
Megerősítették, hogy egy esetleges második hullámra is készülnek, amely az új év elején várható.
Saját kisebbségi törvényjavaslattal készül a Szövetség
Alapját Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos javaslata képezi majd.
A kormány leváltását kezdeményezi az SaS
Sulík indoklása szerint a kabinet képtelen megoldani a lakosság problémáit, és már a maffia és a korrupció elleni harccal is felhagyott.
Decembertől chippel ellátott biometrikus személyi igazolványokat ad ki a rendőrség
A chip a személyi igazolvány tulajdonosának két ujjlenyomatát, illetve az arcképét tárolja, kódolt biometrikus adatok formájában.
Új színpad épül a füleki várban
Az egész csere 14 ezer euróba fog kerülni. A többletiadást a Füleki Vármúzeum saját költségekből fedezi.
Mától több adóhivatali kirendeltség is megszűnik
A központi adó- és vámhivatal által optimalizációnak nevezett folyamat a déli, a középső, valamint a keleti országrészeket érinti.