Szlovákia
Az SaS ebben a választási időszakban semmilyen kormányba nem tervez visszatérni
Az SaS ebben a választási időszakban semmilyen kormányba nem tér vissza. Ezt Richard Sulík pártelnök hangsúlyozta, miközben Robert Fico, a Smer elnökének a kijelentéseire reagált, aki szerint Sulík nem akar előrehozott választásokat, csak vissza akar térni a kormányba.
A társadalmi összetartozásról fog beszélgetni Zuzana Čaputová és Ferenc pápa a szlovák államfő mai vatikáni látogatása során
A társadalmi összetartozásról fog beszélgetni Zuzana Čaputová és Ferenc pápa a szlovák államfő mai vatikáni látogatása során – tájékoztatott Martin Strižinec elnöki szóvivő.
Káčer szerint Szlovákia továbbra is készen áll Ukrajna megsegítésére
Hivatalos kijevi látogatáson vett részt a külügyminiszter és a védelmi miniszter.
A kormány leváltásáról szóló szavazás januárra halasztását kéri az OĽaNO platformja
Szerintük így elegendő idő lenne annak tisztázására, hogyan képzeli el az SaS és elnöke Richard Sulík a Heger-kormány észszerű átalakítását.
Fico: A kormánynak buknia kell
A Smer-SD elnöke szerint szétesőben a demokrácia, a jogállamiság és a szociális ellátás.
Naď: Orosz kibertámadás érte a védelmi minisztériumot
A védelmi miniszter szerint a támadás válasz a gazdasági, valamint a külügyi tárca vezetőjével tett ukrajnai útjára.
Čaputová is felkerült a Forbes 100 legbefolyásosabb nőjének listájára
A szlovák államfőt a 87. helyre sorolta az üzleti magazin.
A kisebbségi települések új listájáról szóló tárgyalásra sürgeti a kormányt a kisebbségi bizottság
Magyar tagjai kifogásolják, hogy a közlekedési tárca leszűkítené a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeit az útjelző táblákon.
Kolíková: A kormány csak annyira korrupcióellenes, amennyire azt Kollár engedi
Az ex-miniszter egyúttal az OĽaNO-t bírálta, mert tárcavezetőként nem kapta meg a támogatást az igazságügyben szükséges reformok végrehajtására.
Hirman: Közel a megállapodás az Ukrajnába irányuló orosz olajtermékexport-embargó alóli kivételről
Ha tető alá hozzák a megállapodást, a Slovnaft 2023. február 5-e után is exportálhatna orosz olajból készült termékeket Ukrajnába.