Szlovákia
Január végéig tehetnek javaslatot a városi díjak odaítélésére a dunaszerdahelyiek
Mindezt írásban tehetik meg. A díjátadó ünnepségre Szent György-nap alkalmából kerül majd sor.
Vörösborral öntötték le a betlehemet a Rainer-kunyhónál
A menedékház előtti betlehemet Peters Petras és önkéntestársai készítették. Petras az első betlehemet még 1998-ban építette.
Sztrájkol a Ryanair, a Vueling és az Air Nostrum
A légitársaságok sztrájkjára a karácsonyi és újévi ünnepek között és az ünnepek alatt kerül sor.
Heger: Az állami büdzsé implementációja a pénzügyi tárca legfőbb prioritása
Emlékeztetett: a költségvetés lényeges eleme az államigazgatásban, az oktatásügyben és az egészségügyben dolgozók béremelése.
Kéretlen karácsonyi ajándékot kapnak a vágsellyei lakosok
Több helyi adó és illeték emelését hagyták jóvá a képviselők utolsó idei ülésükön a járásszékhelyen.
Gyűjtést szerveznek a Masaryk utcai tűzeset károsultjainak
A panelház még november 27-én este gyulladt ki, 4-en megsérültek.
Magasra rangsorolták a komáromi kórházat
A Komáromi AGEL Kórház az 5. legjobb lett a kis és közepes általános kórházak között az INEKO intézet éves kórházértékelése szerint.
Legutóbb januárban került ennyibe a benzin
A benzin literenkénti átlagára Szlovákiában 1,50 euró alá csökkent. A dízel literjéért átlagosan 1,61 eurót kértek.
Igor Matovič már nem pénzügyminiszter
Ideiglenesen a miniszterelnök vezeti a tárcát.
Egyre több zsebtolvaj garázdálkodik a bevásárlóközpontok környékén.
A karácsonyi bevásárlás során felhalmozódó embertömegek jó lehetőséget kínálnak a zsebtolvajoknak arra, hogy ellopják áldozataik pénztárcáját.