Szlovákia
A választások időpontjáról és a vadászgépekről lesz szó a mai rendkívüli parlamenti ülésen
Ma délután 13 órakor kerül sor arra a rendkívüli parlamenti ülésre, melynek összehívását az ellenzéki Smer kezdeményezte.
Matovič szerint csak káoszhoz vezetne a választások időpontjában módosítása
Igor Matovič továbbra is kitart az előrehozott parlamenti választások szeptemberi időpontja mellett.
Büntetőeljárást indított a NAKA a közmédia megfenyegetett szerkesztője ügyében
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) büntetőeljárást indított az RTVS szerkesztőjének, Marta Jančkárovának küldött fenyegető e-mailekkel és üzenetekkel kapcsolatban.
A Szövetség, a PS és a KDH is az orosz invázióról emlékezik meg
Az ukrajnai orosz invázió első évfordulóján Sólymos László a Szövetség nevében hangsúlyozta: egységeseknek kell maradniuk az álláspontoknak, ill. az EU és a NATO lépéseinek. A PS felszólította a pártokat, ne kampányoljanak az Ukrajna elleni gyűlöletkeltéssel, míg a KDH kiemelte, ha a békéről van szó, közömbösségnek helye nincs.
Egyre több a külföldi munkavállaló
Tovább nő a Szlovákiában dolgozó külföldiek száma, számuk januárban meghaladta a 90 ezret, ami 2 ezerrel több mint egy éve. Számarányukat tekintve az ukránokat a szerbek követik. Az európai uniós munkavállalók közül a románokból van a legtöbb, őket a csehek és a magyarok követik.
A Median felmérése alapján a Smer-SD nyerné a választásokat
A Median felmérése alapján hétpárti lenne a törvényhozás és csaknem 18 százalékkal a Smer-SD nyerné a választásokat, amelyet 15,6 százalékkal a Hlas-SD követne. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát a Sme Rodina foglalná el. A Szövetség 4 százalékkal a parlamenten kívül rekedne.
SaS: Ukrajna győzelme és az azt követő béke Szlovákia legfőbb érdeke
Az orosz-ukrán háború első évfordulóján az SaS leszögezte: teljes mértékben támogatja Ukrajnának az orosz agresszió megállítására irányuló erőfeszítéseit, csakis győzelme vezethet békéhez a térségben.
OĽaNO: Ha Ukrajna veszít, Szlovákia veszít
Ártatlan emberek tízezrei adták már életüket a mi szabadságunkért is, legyünk hálásak nekik és ne áruljuk el őket - jelentette ki az ukrajnai orosz invázió első évfordulóján az OĽaNO vezetője, Igor Matovič. Grendel Gábor házelnök-helyettes leszögezte: ma egy éve annak, hogy Vlagyimir Putyin hadserege megtámadta szomszédját. Ezért nem szabad, hogy a szomszédunkká legyen.
Danko: az SNS, a Smer-SD és a Hlas-SD összefogásán dolgozik
Andrej Danko SNS-elnök igyekszik rávenni Robert Ficót, a Smer-SD és Peter Pellegrinit, a Hlas-SD elnökét arra, hogy kölcsönös vitáikat lezárva folytassanak konstruktív ellenzéki politikát. Danko más politikusokkal, köztük Tomáš Tarabával is tárgyal, de konkrétumokat nem árult el.
A szlovák politikusok nagy része egy év után is Ukrajna mellett áll ki
Az orosz-ukrán háború tekintetében Zuzana Čaputová államfő szerint világos ki az agresszor és ki az áldozat, az SaS úgy véli, csak Ukrajna győzelmével sikerülhet megmenteni a békét a régióban, míg Veronika Remišová, a Za Ľudí elnöke úgy véli, helyes hogy Szlovákia a demokratikus államok mellé állva már egy éve segíti Ukrajnát.