Na hlavný obsah

Szlovákia

Nemváltás esetén nem változna a születési szám
Otthon

Nemváltás esetén nem változna a születési szám

Martin Macko, az Inakosť kezdeményezés vezetője arról beszélt, hogy a módosítás jogilag lehetetlenné teheti a nemváltoztatást.

Három ember megsérült egy lavinában a Magas-Tátrában
Otthon

Három ember megsérült egy lavinában a Magas-Tátrában

A kedvezőtlen repülési körülmények miatt nem tudtak légi eszközöket bevetni a mentés folyamán.

A védelmi tárca 9,4 millió euróért vásárol katonai sátrakat
Otthon

A védelmi tárca 9,4 millió euróért vásárol katonai sátrakat

A sátrak a Szlovák Honvédség alakulatainak helyszíni körülmények között történő elhelyezését szolgálják.

A Demokrati több párttal is tárgyalásokat folytat, mondta Heger
Otthon

A Demokrati több párttal is tárgyalásokat folytat, mondta Heger

Az újonnan politikai párt tárgyalást folytat a Szövetséggel is

Az SNS összefogna Tarabával az előrehozott választásokon
Otthon

Az SNS összefogna Tarabával az előrehozott választásokon

Život párt természetes politikai partner az SNS számára - mondta a párt szóvivője.

A kórházak elutasítják büntetőjögi szankció bevezetését az orvoshiány miatt
Otthon

A kórházak elutasítják büntetőjögi szankció bevezetését az orvoshiány miatt

Az intézkedés bevezetése egyedülálló lenne a világon.

Erős szélre figyelmeztetnek
Otthon

Erős szélre figyelmeztetnek

A meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy jégeső is várható.

A kormány a köztársasági elnöke, elvesztette minden parlamenti fedezetét –véli Juraj Hrabko publicista
Otthon

A kormány a köztársasági elnöke, elvesztette minden parlamenti fedezetét –véli Juraj Hrabko publicista

Hrabko szerint meg kell szabadulni a Heger köré csoportosult Demokrati politikai pártnak az "OĽaNO 2" címkétől.

A csonttörések megelőzését segítő gyógyszert von ki a forgalomból a ŠÚKL
Otthon

A csonttörések megelőzését segítő gyógyszert von ki a forgalomból a ŠÚKL

A gyógyszer stabilitási vizsgálata során az előírttól eltérő eredményeket kaptak a szakemberek.

Ha március elején lenne a választás, a Smer-SD nyerné a Hlas-SD és a PS előtt
Otthon

Ha március elején lenne a választás, a Smer-SD nyerné a Hlas-SD és a PS előtt

Az Ipsos által készített felmérés alapján az öt százalékos parlamenti küszöb alatt maradna az OĽaNO és a Demokrati is.

Legolvasottabb