Szlovákia
Néhány héten belül eldől, indul-e ismét Zuzana Čaputová az elnöki posztért
Zuzana Čaputová államfő néhány héten belül bejelenti, hogy indul-e ismét az államfői posztért - mondta a köztársasági elnök a Szlovák Nemzeti Színházban tartott hétfő esti beszélgetésen.
Fico: Amikor a V4-ek egyeztették álláspontjukat, nagy dolgokat tudtak elérni
A Smer-SD elnöke pártja nőnapi ünnepségén reagált a cseh államfő, Petr Pavel azon kijelentésére, hogy a visegrádi négyeket konzultációs fórumnak tekinti.
Čaputová bízik benne, hogy sikerül olyan kormányt alakítani, amely „a nyugati civilizáción belül tartja az országot”
Az államfő aggódik, hogy milyen irányt vesz az ország külpolitikája az előrehozott választásokat követően.
Csökkent az akut légúti megbetegedésben szenvedők száma, az influenzásoké nőtt
Egy hét alatt 46 283 felső légúti megbetegedést regisztráltak. Több Covid fertőzést is azonosítottak.
Ellenzi a kórházvezetők egészségügyi szakemberhiány miatti büntetőjogi felelősségre vonását az ANS
A Szlovákiai Kórházak Szövetsége szerint a kormány a kórházak menedzsmentjének büntetőjogi felelősségre vonásával a kórházigazgatókra hárítja a felelősséget az egészségügy sokéves válságáért.
A szlovákiai magyar civil szféra képviselőivel találkozott az amerikai nagykövet
Az Amerikai Egyesült Államok pozsonyi nagykövete hétfőn felkereste a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézetet.
A közös értékeket hangsúlyozta és a további együttműködésről beszélt a szlovák és a cseh államfő
Zuzana Čaputová szlovák és Petr Pavel cseh államfő rámutattak, országaiknak a geopolitikai helyzet, az energetika és a hibrid háború kapcsán is hasonló kihívásokkal kell szembenézniük.
Éves szinten 15,4%-kal nőtt 2023 januárjában az építőipari munkák volumene
Az építőipari munkák volumene 2023 januárjában elérte a 388,4 millió eurót, és éves szinten 15,4%-kal nőtt, ami 2018 óta legmarkánsabb növekedést jelenti.
Szlovákiai püspökök gratuláltak a Szentatyának megválasztásának 10. évfordulója alkalmából
A püspökök Isten áldását, egészségét és erőt kívántak a mai napon 10 éve hivatalba lépett Ferenc pápának.
Petr Pavel új cseh államfő hétfőn Szlovákiába érkezik
Ez lesz az első külföldi útja, követve elődei hosszú hagyományát.