Szlovákia
A víz világnapját ünnepelték Nagymegyeren
Gyermekrajzpályázattal, akadályversenyekkel, vízminta vizsgálatokkal, vízügyi eszközök és gépjárművek bemutatásával tartották meg a víz nemzetközi világnapját szerdán Nagymegyeren.
Vonat ütött el egy férfit Szenc közelében
Elütött egy férfit a Magyarbél irányába közlekedő gyorsvonat szerda este Szenc mellett. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Szlovákia a lőszerszállítmányok felgyorsítása mellett
„Védelmi iparunk készen áll arra, hogy hozzájáruljon ehhez az erőfeszítéshez” - mondta a szakminiszter.
Forró Krisztián: a kormányprogramot kétszer is megszavazták, a kisebbségek nem kaptak semmit
Szükséges, hogy kisebbségi párt is legyen a parlamentben - jelentette ki a Szövetség elnöke.
A parlament jóváhagyta a Slovnaft magasabb adóztatását
A módosítás 70 százalékra emeli az adót.
Pellegrini: Gazdasági szempontból előnyös a Viper helikopterek megvásárlása
A Hlas-SD elnöke szerint a tranzakciót nincs miért megkérdőjelezni.
Az ukrán állampolgároknak is adóbevallást kell tenniük, ha Szlovákiában tartózkodnak
Az adóbevallásukban fel kell tüntetni az elérhetőségeket.
SaS: Az élelmiszer-árplafon csupán az emberek félrevezetése
Az élelmiszer-árplafon csupán az emberek félrevezetése és populista húzás - vélekedik az ellenzéki SaS az üzletláncok és a földművelési tárca március 17-én bejelentett megállapodásával kapcsolatban.
A kormány elfogadta a Büntető Törvénykönyv módosítását
A parlament elé kerül a Büntető Törvénykönyv módosítása, miután a kormány elfogadta azt.
Egyre többen kényszerülnek rá, hogy a tartalékaikhoz nyúljanak
Kevesebbet költ a lakosság kultúrára és szórakozásra, sokan az üdülésről is lemondanak, és kevesebb ruhát vásárolunk.