Szlovákia

Az ünnepek előtt érdemes időben felíratni a gyógyszereinket
A Szlovák Gyógyszerészi Kamara emlékeztet, hogy kizárólag vényre kapható gyógyszert recept nélkül nem adhatnak ki a gyógyszerészek.

Újabb képviselőt veszített a kormánykoalíció
Patrick Linhart, a Sme rodina képviselője a kormány azonnali lemondását követeli. Az új kabinet támogatását annak összetételétől tette függővé.

Újfent hódít az influenza
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, sorra zárják kapuikat az oktatási intézmények, ugyanis egyre csak nő a legúti megbetegedések száma a gyermekek körében.

Bizonytalan a kormány sorsa a sorsdöntő szavazás előtt
Csütörtökön 17 óra után szavaz a parlament az SaS által benyújtott kormány elleni bizalmatlansági indítványról.

Műhavon szánkózhatnak a gyerekek a komáromi víztoronynál
Szerdán délelőttől egy nagyobb, mesterséges hófoltot használhatnak a gyerekek Komárom belvárosának hagyományos „szánkós” helyszínén.

Két részletben kapják meg az egészségügyi dolgozók a stabilizációs hozzájárulást
Az első részletet, nettó 2 500 eurót december 31-ig. A második részlet mértéke és folyósításának ideje a vonatkozó törvénymódosítás függvénye.

Januártól változik az autópályamatricák ára
Az éves autópályamatrica 10 euróval fog növekedni.

Megyei viszonylatban Kassa Megye középiskoláiba vehetik fel idén a legtöbb elsős diákot
A 2023/2024-es tanévben a kilencedik osztályt befejező diákok közül Szlovákiában közel 6500 felvételt nyert diák kezdheti meg középiskolai tanulmányait. Megyei viszonylatban Kassa Megye középiskoláiba vehetik fel a legtöbb elsős diákot, szám szerint 1 141-et.

Ambrošová: Lényegesen többet fizethetnek azok a háztartások, amelyek szabályozott áron jutnak energiához
Az Energiaszolgáltatók Szövetsége szerint december közepén sem világos, hogyan biztosítják be a szolgáltatásokat az államilag szabályozott árakon.

A belpolitikai helyzetről beszélt a miniszterelnökkel a köztársasági elnök
Zuzana Čaputová szükség esetén kész élni hatásköreivel, de hangsúlyozta, egy hivatalnokkormány felállítása ilyen rövid időre komoly feladat.