Szlovákia
Heger: Elképzelhetetlennek tartok most egy hivatalnokkormányt
Eduard Heger elképzelhetetlennek tartja, hogy hivatalnokkormány venné most át az ország irányítását, miniszterelnökként ő akarja elvezetni az országot az előrehozott választásig
Fico: a jelenlegi kormányhelyzetért felelős emberek végérvényesen leírták magukat
A Smer elnöke szerint a választások szeptemberi időpontja jobban elmélyíti a kaotikus helyzetet.
Fokozott feszültség a Szövetségen belül
A Most-Híd platformja továbbra is ellenzi Gyimesi György listán való szereplését, aki tagadta, hogy megszületett volna a végleges megállapodás a magyar gyűjtőpárttal.
A lakosok 37 százaléka aggódik a demokrácia miatt
A lakosság 46 százaléka úgy véli, a szeptemberi parlamenti választásokat követően sem lesz kevésbé demokratikus Szlovákia, és azt sem gondolja, hogy az ország eltérne a nyugati értékektől, derül ki az AKO felméréséből.
Az államfő a jövő héten dönt Samuel Vlčan ügyében
Eduard Heger készül tárgyalni az államfővel jelenlegi politikai helyzetről.
Gyimesi a 150-ik helyről indulhat a Szövetség listáján
Gyimesi György megerősítette, elképzelhető, hogy a Szövetség listáján indul a parlamenti választáson, mégpedig az utolsó, 150-ik helyről.
Lemond posztjáról Samuel Vlčan földművelési miniszter
Az OĽaNO által kandidált földművelési és vidékfejlesztési miniszter családi cége 1,4 millió euró állami támogatásban részesült.
INEKO: El kell érni, hogy olthassanak a gyógyszertárakban
Szlovákia patikahálózata tehermentesítheti a túlterhelt háziorvosokat.
Részvéttáviratot küldött az államfő Csehországba a tragikus brünni tűzeset miatt
Zuzana Čaputová köztársasági elnök május 4-én, csütörtökön délelőtt részvéttáviratot küldött Petr Pavel cseh köztársasági elnöknek a tragikus brünni tűzeset kapcsán.
Sólymos: Ha Gyimesi a Szövetség jelöltlistájáral kerül, én nem indulok
A Híd-platform elnöke a választási listán való második helyét is átadhatja az OĽaNO frakciójából távozó politikusnak.