Szlovákia
Kerékpáros találkozót szerveztek vasárnap Érsekújvárban Erika támogatására
A kerékpáros felvonuláson más városokból is vettek részt. A cserbenhagyásos gázolás ügyében jelenleg is tart a rendőri vizsgálat.
A NAKA vitte el azt a férfit, aki 15 ezer alkalommal hívta fel a segélyhívót
A férfit már korábban is elítélték veszélyes fenyegetések miatt.
Az Amnesty International szerint több gyűlölködő kijelentést tesznek a szlovák politikusok
A Tepláren bárban történt támadás óta nem fogadtak el semmilyen intézkedést vagy politikát, amely bebiztosítaná a szexuális kisebbségekhez tartozó személyek jogainak betartását.
Az alkoholfogyasztást kívánja csökkenteni Martin Čepček törvényjavaslata
A konzervatív képviselő törvényjavaslata alapján a benzinkutatokon is tilos lesz alkoholtartalmú italokat árusítani.
Már több mint 4400-an vesztették el szlovák állampolgárságukat az állampolgársági törvény miatt
Legtöbben a felvett cseh állampolgárság miatt jártak így.
A rendőrség elutasította Ján Benčík büntetőfeljelentését Fico ellen
A Smer elnökét az SaS-es parlamenti képviselő azért jelentette fel mert nyilvánosságra hozott felvételeket az S-300-as légvédelmi rendszer Ukrajnának történő átadásáról.
Lassul az infláció Szlovákiában, de még mindig megközelíti a 15 százalékot
Az Eurostat adatai szerint nálunk a negyedik legmagasabb a drágulás mértéke az euróövezetben.
Naď: Orosz technikusok rongálhatták meg az Ukrajnába küldött MiG-29-es vadászgépeket
A vizsgálat még nem tudta bizonyítani a 2022-ig a szliacsi légi bázison dolgozó orosz technikusok szándékosságát.
Megbeszélést folytatott a szlovák és az ukrán belügyminiszter
Roman Mikulec arról beszélt, hogy zökkenőmentesen beilleszkedtek az ukrán menekültek Szlovákiában.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök nagypéntek gondolatai
Az államfő szerint nagypéntek egyik üzenete, hogy a gonoszságra nem szabad gonoszsággal válaszolni.