Szlovákia
Kasztran: ukrán életeket ment a szlovák S-300-as rendszer
Ukrajna szlovákiai nagykövete a Jaroslav Naď megbízott védelmi miniszterrel folytatott megbeszélést.
Kiállításokkal emlékeznek Petőfi Sándorra születésének 200. évfordulóján a losonci és a rimaszombati múzeumban
Petőfi élete szorosan kötődött a gömör-kishonti és a nógrádi régióhoz.
A jövő héten megkezdődnek a revitalizációs munkák a vágsellyei erdőparkban
Az erdei parkot külvárosi parkká alakítják át.
Németország az év végéig visszavonja Patriot légvédelmi rendszerét Lengyelországból és Szlovákiából
Berlin erről mindkét érintett országot tájékoztatta.
Május első felében tartja választással kapcsolatos közgyűlését a Sme rodina
A párt elsősorban a szociális szférára szeretne öszpontosítani.
Kassán novembertől lép életbe az új parkolási politika.
A módosítás körülbelül 2 millió eurót hozna a város költségvetésébe.
A Szövetség szerint elfogadhatatlan a közigazgatási reform tervezete
Kifogásolták, hogy a tervezetet nem előzte meg nyilvános vita. A párt a választási kampány során ismerteti saját reformjavaslatát.
Pellegrini szerint a Rázsochy kórházat állami, nem pedig uniós pénzből kellene építeni
A Rázsochy kórházat kénytelen lesz költségvetési pénzekből felépíteni az ország - állítja Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke. Eduard Heger megbízott kormányfő viszont kitart amellett, hogy a kórház az uniós helyreállítási terv keretében épülhet meg - fejtette ki Joj televízió április 20-i, csütörtök esti politikai műsorában vitázva Pellegrinivel, aki szerint a Heger-kabinet idején semmi sem épült az országban.
AKO felmérés: A magas árak és az elérhető egészségügyi ellátás miatt aggódnak az emberek
A megkérdezettek ezen kívül a társadalomban érzékelhető agresszivitást és a jogállamiság veszélyeztetésé nevezte meg tartják még hatalmas problémának.
A munkaügyi tárca milliós nagyságrendben támogatja a játszóterek építését
4,9 millió eurós támogatást ad a munkaügyi tárca további 113 inkluzív játszótér megépítésére - jelentette be Milan Krajniak megbízott munkaügyi miniszter április 20-i, csütörtöki csallóközcsütörtöki sajtótájékoztatóján.