Szlovákia
Rábólintott a kormányhivatal felújításával kapcsolatos közbeszerzés elindítására a kabinet
Felújításra szorul a kormányhivatal, ezért a kabinet a május 3-i, szerdai kormányülésen elfogadta az épület helyiségeinek rekonstrukcióját célzó közbeszerzés elindításának javaslatát
Bejegyezte a belügyminisztérium a Modrí – Európske Slovensko pártot
Bejegyezte a belügyminisztérium a Modrí - Európske Slovensko (Kékek – Európai Szlovákia) pártot – erősítette meg Ľuboš Schwarzbacher, a párt előkészítő bizottságának tagja.
Jelentős változás készül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás terén
Az utak biztonsága további lépések meghozatalát követeli meg a törvényhozástól.
Elmarad az élelmiszerárakról szóló rendkívüli ülés
A parlamenti képviselőknek többszöri próbálkozás után sem sikerült megnyitniuk a parlament 89. rendkívüli ülését, amelyen az élelmiszerárárakkal kapcsolatos jogszabályokat kellett volna megvitatniuk.
Kormány: a katonák többet fognak gyakorlatozni Szlovákiában és külföldön az év első felében
Szlovákia területén 2023 első felében a hadgyakorlatok listájára felkerül az Európai Pajzs nevű gyakorlat, ahol a katonai rendőrség tagjai ukrán katonákkal együtt gyakorolnak majd. Ez derül ki a védelmi minisztérium frissített anyagából, amelyet szerdán hagyott jóvá a kormány.
Modrí – Európske Slovensko: Bejegyezték a pártot
Bejegyezte a belügyminisztérium a Modrí - Európske Slovensko pártot – erősítette meg a párt előkészítő bizottságának tagja, Ľuboš Schwarzbacher.
19 éve egységben: Szlovákia gazdasági fejlődése az unióban
Szlovákia 19 évvel ezelőtt, 2004-ben csatlakozott a napjainkra 27 tagállamot számláló Európai Unióhoz.
Az alapiskolai beíratások idei mérlege
Az egyes oktatási intézmények évek óta komoly harcot vívnak a gyermekekért, ahogy nem volt ez máshogy az elmúlt néhány hétben sem.
Szerdán sem sikerült megnyitni a Smer-SSD rendkívüli parlamenti ülését
A harmadik próbálkozás is sikertelen volt, szerdán sem sikerült megnyitni a Smer-SSD kezdeményezte rendkívüli parlamenti ülését, amelyen az élelmiszerek árával foglalkoznának.
A szlovákiai magyarok szavazataiért is harcba száll Peter Pellegrini
A Peter Pellegrini vezette Hlas-SD a közelmúltban mutatta be „ajánlatát Dél-Szlovákiának”.