Na hlavný obsah

Szlovákia

A parlament házelnöke Szeredre látogatott
Otthon

A parlament házelnöke Szeredre látogatott

Boris Kollár ígéretet tett egy ideiglenes vasúti híd megépítésére-

A Demokrati nem tervezi a pártelnök lecserélését, az összefogás témáját lezárta
Otthon

A Demokrati nem tervezi a pártelnök lecserélését, az összefogás témáját lezárta

A Demokrati nem tervez elnökcserét – közölte a párt azzal a feltevéssel kapcsolatban, hogy esetleg nem Eduard Heger pártelnök lesz a listavezetője a választáson.

A kampányanyagokon fel kell tüntetni a megrendelőt és a készítőt
Otthon

A kampányanyagokon fel kell tüntetni a megrendelőt és a készítőt

Az apró kampánytárgyakon szerepelhet csak a párt neve.

Gröhling hiszi, hogy Ivan Korčok méltó utódja lenne Zuzana Čaputovának
Otthon

Gröhling hiszi, hogy Ivan Korčok méltó utódja lenne Zuzana Čaputovának

Branislav Gröhling, az SaS alelnöke úgy véli, hogy Ivan Korčok volt külügyminiszter Zuzana Čaputová államfő méltó utódja lenne - fejtette ki a közösségi hálón. Maga Korčok azonban egyelőre nem kíván nyilatkozni a kérdésben.

Helyet kínál a jelöltlistán a Modrínak, a Most-Hídnak és a Demokratinak Simon Zsolt
Otthon Audio

Helyet kínál a jelöltlistán a Modrínak, a Most-Hídnak és a Demokratinak Simon Zsolt

A Magyar Fórum, az Občianski demokrati Slovenska, a Za regióny, a Rómska koalícia, és a Demokratická strana pártcsoportosulása helyeket ajánl fel a jelöltlistáján a Modrí és a Most-Híd pártoknak - tájékoztatott június 16-án, pénteken Simon Zsolt, a Magyar Fórum vezetője, hozzátéve, hogy a Demokrati egyes képviselőinek is hajlandók helyet szorítani.

Az államfő a jövő hét elején jelenti be, újraindul-e az elnöki tisztségért
Otthon

Az államfő a jövő hét elején jelenti be, újraindul-e az elnöki tisztségért

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a jövő hét elején jelenti be, indul-e újra az államfői tisztségért - tájékoztatott szóvivője, Martin Strižinec.

Chýbajúci náhľadový obrázok
Otthon

Pénzügyi Hatóság: Eddig több mint 2 millió euró adó folyt be online

Idén február óta több mint 2,17 millió euró értékben 3 119 online befizetés történt a Pénzügyi Hatóság (FS) portálján keresztül – tájékoztatott június 16-án, pénteken a hatóság szóvivője, Martina Rybanská.

Az ország lakosainak jelentős része nem hisz a bíróságok függetlenségében
Otthon Audio

Az ország lakosainak jelentős része nem hisz a bíróságok függetlenségében

Európai uniós színtéren Szlovákia évek óta sereghajtónak számít az igazságszolgáltatásba vetett bizalom terén.

Gyorsított eljárásban tárgyalt módosító javaslatokkal kezdte pénteki munkáját a törvényhozás
Otthon

Gyorsított eljárásban tárgyalt módosító javaslatokkal kezdte pénteki munkáját a törvényhozás

Az oktatási intézményekben szerzett végzettséget igazoló okiratok elismeréséről szóló törvény módosításával kezdték a június 16-i, pénteki parlamenti ülésnapot a képviselők, majd a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és ellenőrzéséről szóló törvény módosításáról tárgyaltak, mindkét esetben gyorsított eljárásban.

Az elmúlt év a legnehezebb évek egyike volt, vélekedett Zuzana Čaputová
Otthon

Az elmúlt év a legnehezebb évek egyike volt, vélekedett Zuzana Čaputová

Mandátumának utolsó évében folytatni szeretné a munkát, ami a kulturált, tisztességes politizáláson alapul.

Legolvasottabb