Szlovákia
Őrizetbe vette a NAKA az Agrárkifizető Ügynökség vezérigazgatóját
Őrizetbe vette a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség, a NAKA az Agrárkifizető Ügynökség vezérigazgatóját, Jozef Kisst és további személyeket.
Többen fontolgatják, hogy indulnak az államfőválasztáson
Nem csak Ivan Korčok személyével kapcsolatban merült fel, hogy elindulna az államfői posztért. Robert Mistrík például már korábban elismerte, érdeklődik a jelöltség iránt, de ezzel kapcsolatban a szeptemberi előre hozott parlamenti választás után nyilatkozik majd.
A Sme rodina vagyis a Család vagyunk párt elnöke, Boris Kollár felpofozta gyermeke anyját
Sme Rodina. Család vagyunk. Ez a neve annak a szlovák pártnak, amelynek elnöke a parlamentet is vezeti és aki az elmúlt napokban egy beismerésre kényszerült, mondván, megpofozta volt barátnőjét, egyik gyermekének édesanyját.
A végzősöknek szeptember 10-ig kell jelentkezniük a hivatalban
Szeptember 10-ig kell bejelentkezniük az álláskeresők nyilvántartásába azoknak, akik most fejezték be a középiskolát, és nem tanulnak tovább – tájékoztatott a Munka-, Szociális és Családügyi Központ.
Sklenár szerint Čaputová jó NATO-főtitkárjelölt lenne
Zuzana Čaputová köztársasági elnök „igazán jó jelölt” lenne a NATO-főtitkári tisztségre – mondta Martin Sklenár védelmi miniszter a kabinet ülése után.
Matovič: Korčok jó elnökjelölt lenne
Sme Rodina is támogatná a korábbi külügyminisztert ha ő lesz az egyetlen államfőjelölt.
A Smer-SD és a Demokrati is felszólította Boris Kollárt, hogy mondjon le
A Smer-SD és a Demokrati is felszólította Boris Kollárt, hogy mondjon le a parlament elnöki tisztségéről.
Nem alkotmányba ütköző a Büntető Törvénykönyv 363. paragrafusa
A Büntető Törvénykönyv 363. paragrafusa nem sérti a Szlovák Köztársaság Alkotmányát – döntött a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága június 21-én, szerdán, amikor elutasította képviselők egy csoportja, illetve Zuzana Čaputová köztársasági elnök a paragrafust a bíróságon megtámadó beadványait. Az Alkotmánybíróság döntéséről annak elnöke, Ivan Fiačan tájékoztatott.
Elindulhat az államfőválasztáson Ivan Korčok
Ivan Korčok kilátásba helyezte, hogy elindul a 2024-es államfőválasztáson. A volt külügyminiszter elmondta, arra számított, hogy Zuzana Čaputová ismét megpályázza az államelnöki posztot.
Lančarič: Valószínűleg csak 2025-ben készül el D1-es a felsővisnyói alagutat magába foglaló szakasza
Valószínűleg nem 2024-ben, hanem 2025 elején készül el a D1-es autópálya Litvailló - Kőbánya szakasza a felsővisnyói alagúttal - mondta Pavol Lančarič közlekedési miniszter június 21-én, szerdán az alagútnál tartott sajtótájékoztatóján, kiemelve, hogy jobb reális elvárásokat támasztani, mint légvárakat építeni.