Szlovákia
Szerdán Macronnal, von der Leyennel és Fialával találkozik a kormányfő
Ódor Lajos a francia elnökkel kétoldalú kapcsolatokról, az aktuális geopolitikai helyzetről és gazdasági kérdésekről fog tárgyalni.
Rövidebb ideig lesznek nyitva a sürgősségi rendelők
A döntést az indolkolja, hogy túlterheltek az egészségügyi dolgozók.
Sulík: Az SaS bizalmat szavaz a szakértői kormánynak
A liberális párt elnöke szerint politikai ostabaság lenne nemmel szavazniuk.
Globsec: A NATO-nak meg kell védenie az egész keleti szárnyat, és technológiákat kell alkalmaznia
Keleti szárnya védelmének részeként az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének Európa északi és déli területeire is összpontosítania kell, hogy szembenézhessen az orosz fenyegetéssel. Figyelmet kell fordítani az új technológiák alkalmazására is – értett egyet több védelmi és technológiai szakértő is a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferencián, május 30-án, kedden.
A PS fontosnak tatja, hogy bizalmat kapjon a szakértői kormány
Bizalmat szavazhatnának a parlamentben a szakértői kormánynak azok a politikusok, akik fontosnak tartják, hogy Szlovákia nyugodtabb légkörben várja a parlamenti választást – jelentette ki Michal Šimečka, a Progresívne Slovensko elnöke, miután május 30-án, kedden megbeszélést folytatott Ódor Lajos kormányfővel.
Bírálja a betegjogi ombudsmani hivatal felállításáról szóló törvény elhalasztását a Páciensek Jogvédő Szövetsége
A Páciensek Jogvédő Szövetsége, az AOPP kifogásolja, hogy a parlament még nem fogadta el a szövetség jogállásáról, működéséről és finanszírozásáról szóló törvénytervezetet. A szövetség attól tart, hogy azt a szeptemberi választások előtt nem sikerül megszavaznia a törvényhozásnak.
Főleg az árak és az egészségügyi ellátás miatt aggódik a lakosság
Elsősorban az árak, az egészségügy állapota és a jelenlegi politikai helyzet miatt aggódik a lakosság - derült ki a „Hogy van, Szlovákia?” felméréssorozat legújabb közvélemény-kutatásának adataiból.
Elmarad a parlament rendkívüli ülése
Elmarad a parlament rendkívüli ülése, amelyen a korábbi ülés napirendjéből kimaradó törvényeket vitatták volna meg a képviselők, mivel május 30-án, kedden reggel sem volt határozatképes a parlament.
Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola is részt vett a Petőfi körtefája című programban
Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola is részt vett a Petőfi körtefája című programban, amit a Magyar Kultúráért Alapítvány kezdeményezett a Petőfi-emlékévhez kapcsolódva.
Több tucat hattyú pusztult bele a „mákos” kalandba
Egy hatalmas hattyúkolónia „szállt meg” egy mákföldet a komáromi járásbeli Izsa és Pat között.