Szlovákia
Hrabko: Még mindig módosíthatja döntését Zuzana Čaputová
Zuzana Čaputová államfő a jövőben még módosíthatja azt a döntését, hogy nem indul a jövő évi államfőválasztáson, például ha gyökeresen megváltozna a politikai helyzet – jelentette ki a TASR TV-ben Juraj Hrabko publicista.
Szavazói igazolványra lesz szükségük az állandó lakhelyükön kívül szavazóknak
Az előrehozott választásokon az állandó lakhelyen kívül is lehet majd szavazni bárhol Szlovákiában. Ebben az esetben a választóknak szavazói igazolványra van szükségük a voksoláshoz.
Fülek: Jól halad a könnyűipari gyártócsarnok építése
Jól halad a könnyűipari gyártócsarnok építése Füleken, az egykori zománcgyár, a Kovosmalt területén levő ipari parkban.
Megtalálták mindkét horgász holttestét a tó mélyén a Szentmáriai-víztározóban
Vasárnap délután rábukkantak arra az 53 éves férfira, aki 28 éves társával együtt június 17-én borult fel csónakjával horgászat közben a Szentmáriai-víztározón (Liptovská Mara).
A nyár végén felbukkannak Pozsonyban a kétcsuklós, 24 méteres óriás trolik
A szükséges tesztek és próbautak után forgalomba állítják őket
Miroslav Wlachovský külügyminiszter Luxemburgba utazik
Az EU Külügyi Tanácsának a gyűlésén vesz részt a külügyi tárca vezetője.
A miniszterelnök munkacsoportot hozott létre a közigazgatási problémák és megoldások meghatározására
Ódor Lajos miniszterelnök szeretné meghatározni a közigazgatás legfontosabb problémáit és a lehetséges megoldásokat. Erre egy munkacsoportot hozott létre.
Čaputová szerint az orosz vezetés politikája Európa biztonságát és Oroszország stabilitását is fenyegeti
A szlovák államfő vasárnap telefonon tárgyalt lengyel hivatali partnerével, Andrzej Dudával.
Andrej Danko szerint elrémítő az ami a parlamentben folyik
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa (NSZ) legutóbbi rendes ülése kaotikusan zajlik, a szavazások gyakorlatilag kiszámíthatatlanok - jelentette ki a parlamenten kívüli SNS elnöke és egyben a parlament volt elnöke, Andrej Danko.
Čaputová: nem csupán az engem ért támadások miatt döntöttem úgy, hogy nem indulok újra az elnökválasztáson
Zuzana Čaputová az RTVS Szombati párbeszédek c. politikai műsorának mai adásában kijelentette, nem csupán az őt ért támadások miatt döntött úgy, hogy nem indul újra az elnökválasztáson, mindenesetre megerősítette, hogy több ízben is megfenyegették őt.