Szlovákia
A tarthatatlan helyzet miatt távozik a kassai Löffler Béla Múzeum és Kortárs Galéria vezetője
Kimerült és belátta, hogy ilyen körülmények között nem lehet dolgozni, ezért távozott az igazgatói székből Rácz Noémi Löffler Béla Múzeum és Kortárs Galéria vezetője.
Szerdán még kérelmezhető a külföldről történő szavazás
Már csak augusztus 9-én, szerdán lehet regisztrálni a külföldről történő szavazásra a szeptemberi parlamenti választásra – emlékeztet a belügyminisztérium. Eddig 64 ezren kérték ezt a szaktárcától.
Több mint 2 és fél millió eurót térít meg az önkormányzatoknak különféle projektek kapcsán a kormány
Az érintett önkormányzatoknak összesen 2,6 millió eurót térítenek meg a 157 rendkívüli helyzet során végzett mentési munkálatokkal összefüggésben – döntött augusztus 9-én, szerdán a kormány.
Kotrógépekkel segíti Szlovéniát az árvízvédelemben Pozsony
Szlovákia 4 nehéz lánctalpas kotrógéppel segíti Szlovéniát az árvízvédelemben.
Korrupciós ügy kapcsán razziázik Pozsonyban a NAKA
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség augusztus 9-e, szerda reggel óta korrupciós bűncselekmény gyanúja kapcsán razziázik Pozsonyban.
A hivatásos nevelőszülői alapbér 1034 euróra emelkedik
A hivatásos nevelőszülői alapbér szeptember 1-jétől 10%-kal, havi 1034 euróra emelkedik. Ez következik abból a rendelettervezetből, amelyet augusztus 9-én, szerdán tárgyal a kormány.
Nem kedvez az időjárás a fürdőknek, kevés a látogató Alsósztregován
Az elmúlt hetekben nem kedvezett az időjárás a Nagykürtösi járásban található alsósztregovai fürdőnek. Mivel a fürdő működése a napsütéses időtől függ, a látogatottság alacsony volt ezekben a hetekben
SHMÚ: Több mint húsz mérőállomáson legalább 100 milliméternyi eső esett
Augusztus 3-a és 7-e között több mint húsz mérőállomáson összességében több mint 100 milliméternyi eső esett – főleg a Rima, a Sajó, a Garam felső folyása, a Hernád, a Gölnic és a Poprád vízgyűjtő területén.
Félő, hogy nagyon sok szavazat veszik el a választáson
Félő, hogy nagyon sok szavazat veszik el a szeptemberi parlamenti választáson - Juraj Marušiak politológus, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa elég valószínűnek tartja ezt a forgatókönyvet, mivel sok párt billeg a bejutási szint környékén, ez főleg a jobboldal széttöredezettségének következménye.
Változások jöhetnek a sürgősségi osztályokon és a járóbeteg-ellátó intézményekben
Növelni fogják a díjakat sürgősségi osztályokon és a járóbeteg-ellátó intézményekben, ebben állapodtak meg a mentőszolgálatok és a kórházak képviselői az egészségügyi minisztériumban kedden tartott kerekasztal-beszélgetésen.