Szlovákia
Leváltják az Általános Egészsgügyi Biztosító igazgatóját
Michal Palkovič egészségügyi miniszter hétfőn visszahívta hivatalából Richard Strapko-t az Általános Egészsügyi Biztosító (VšZP) eddigi igazgatóját - derült ki a miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.
Hatályba lépett a Környezetvédelmi Alapról szóló törvénymódosítás
A Környezetvédelmi Alappal kapcsolatos törvénymódosítás a múlt hét folyamán lépett hatályba.
Július 22-ig be kell jegyeznie a listákat a választási bizottságnak
Az Állami Választási Bizottságnak július 22-ig kell lezárnia a pártok jelöltlistáinak bejegyzését a szeptemberi választásra, 70 nappal a szavazás napja előtt. Ugyanakkor a bizottság hamarabb is végezhet a listák ellenőrzésévével. Összesen 25 párt adta le a jelöltlistáját.
Duplájára emelkedett a breznói elkerülő út megépítésének ára
A breznói elkerülő út megépítésének ára pontosan duplájára, 40 millió euróra emelkedett, emellett annak ellenére, hogy a munkálatoknak már hónapokkal korábban be kellett volna fejeződnie, várhatóan csak szeptemberre készül el.
Játszóterek épültek Szlovákiában és Magyarországon
Lezárult a határokon átnyúló Cultplay projekt, amelynek keretében 9 új, többfunkciós játszótér létesült Szlovákiában és Magyarországon
Nyílt nap a Grassalkovich-palotában
Július 14-én, pénteken, a legutóbbi alkalom után 1 évvel ismét nyílt nap lesz a pozsonyi székhelyű elnöki palotában.
Megállapodást kötött az Orange és a Štvorka
A jövőbeni együttműködésről állapodtak meg az Orange és a Štvorka mobilszolgáltatók, melynek értelmében az Orange országos lefedettségű 4G hálózatot biztosít a kisebb szolgáltató számára - jelentette be a Swan csoport.
A pénzügyminisztérium tanácsai ellenére bővítést tervez a ZSSK
Annak ellenére is 18 hálókocsi vásárlását tervezi a Szlovák Vasúttársaság, hogy a pénzügyminisztérium inkább az elektromos meghajtású mozdonyok számának bővítését javasolta a ZSSK-nak.
Csökkent az ipari termelés Szlovákiában
Májusban évközi összehasonlításban 1,4 tized százalékponttal csökkent Szlovákiában az ipari termelés.
Rekkenő hőség várható az ország nagy részén
Július 10-én, hétfőn forróság lesz az ország nagy részén. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet elsőfokú (sárga), illetve másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki, amely 12 és 19 óra között lesz érvényben. A Galántai, a Vágsellyei, a Dunaszerdahelyi, az Érsekújvári és a Komáromi járásban 37 Celsius-fokot is mutathatnak a hőmérők.