Szlovákia
NAKA-razzia az oktatásügyi tárcánál
Az oktatási minisztériumban 2016 és 2019 között történt uniós pénzekkel való visszaélés gyanúja miatt több személyt letartóztatott július 19-én, szerdán, a Karpat-akció keretében a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA).
Pozsonyban tett látogatást Vitalij Klicsko
Az ukrán főváros, Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko július 18-án, kedden Pozsonyba látogatott, ahol találkozott a főváros polgármesterével, Matúš Vallóval.
Több párt is támogatná, de kérdéses az önkormányzatokról szóló ülés megnyitása
Több párt is támogatja, hogy július 21-én, pénteken rendkívüli parlamenti ülést tartsanak az önkormányzatok energiaár-kompenzációja ügyében, Boris Kollár házelnök szerint azonban annak megnyitása kérdéses lenne, mivel nem biztos, hogy elég képviselő lenne jelen a plénumban.
Távozik posztjáról Ivan Šimko belügyminiszter
Zuzana Čaputová köztársasági elnök július 19-én, szerdán várhatóan visszahívja posztjáról Ivan Šimko belügyminisztert - derül ki a Denník N információiból.
Szlovákiai tűzoltók indulnak Görögországba az erdőtüzek megfékezésére
Július 19-én, szerdán Szlovákia az Országos Tűzoltó- és Mentőszolgálat 31 tagját küldi, hogy segítsenek a görögországi erdőtüzeknél
Rekordmennyiségű kábítószer-lefoglalás Zsigárdon
Közel 18 kilogramm szárított kannabiszt (marihuánát) foglaltak le Zsigárdon egy házkutatás során a vágsellyei rendőrök. Az előzetes szakértői vizsgálat szerint a lefoglalt mennyiség több mint 35 ezer adagnak felel meg - tájékoztatott a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság.
Többször is medvét láttak Losonc környékén, fotócsapdákat helyeztek ki
Losonc város önkormányzata arra figyelmezteti a lakosokat, hogy barnamedvék lehetnek a város külterületein.
A NAKA terrortámadás gyanújával vett őrizetbe egy személyt
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a NAKA különleges egysége július 18-án, kedden este a poprádi vasútállomáson őrizetbe vett egy személyt, akit különösen súlyos terrortámadás elkövetésévelgyanúsítanak.
A szlovák külügyminiszter üdvözölte az EU és CELAC nyilatkozatát
Miroslav Wlachovský külügyminiszter üdvözölte az Európai Unió országai és a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) közötti együttműködés megerősítéséről szóló közös nyilatkozat elfogadását.
Eddig több mint 20 ezren igényelték a külföldi, levélben való szavazást
Eddig több mint 20 ezren igényelték, hogy külfödről, levélben szavazhassanak a szeptemberben várható parlamenti választások során - nyilatkozta a belügyminisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy a kérelmezők több, mint háromnegyede Csehországból szeretne szavazni.