Szlovákia
ZMOS: A kormánynak felelősségteljesen kell hozzáállnia az Ukrajnából kivándoroltakat támogató új rendszer előkészítéséhez
A kormányának felelősségteljesen hozzá kell járulnia az Ukrajnából érkezők támogatására szolgáló új rendszer előkészítéséhez a szlovákiai településeken – fogalmazott a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke, Jozef Božik miután találkozott a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma Migrációs Hivatalának igazgatójával, Ján Orlovskýval. Augusztus 17-én, csütörtökön mindketten egyetértettek abban, hogy az önkormányzatok kulcsfontosságú szerepet töltenek be a bevándorlók integrációját érintő folyamatok kialakításában.
Eltűnt egy 12 éves komáromi fiú
Eltűnt egy 12 éves komáromi fiú, Lakatos Árpad. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásához. A rendőrség tájékoztatása szerint augusztus 16-án látták utoljára a gyereket.
Az ország jelentős részén viharokra kell számítani
Augusztus 18-án, pénteken viharokra kell számítani az ország nagy részén – figyelmeztet honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.
Az államfő jogszerűnek tartja a rendőrség csütörtöki akcióját, a kormányfő szerint Szlovákia továbbra is jogállam
A Biztonsági Tanács augusztus 18-i, pénteki ülését követően Zuzana Čaputová kijelentette, hogy a rendőrségi akció után azok az állami szervek, amelyek vezetői ellen előző nap büntetőeljárás indult, a törvénynek megfelelően ellátják feladatukat.
A Nemzeti Bank szerint az adósok elbírják majd a törlesztőrészleteik megemelkedését
A jelzáloghitellel rendelkező adósok számára nem készít speciális segítséget a kormány, mert ez a jelen adatok alapján indokolatlan.
Folytatódik vagy zárul a rendőrháború?
A csütörtök reggeli órákban a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség eljárást indított a Szlovák Titkosszolgálat jelenlegi és volt igazgatója, valamint Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője és további személyek ellen.
SaS: Michal Aláčot el kell távolítani az SIS éléről
Az SaS arra számít, hogy a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsa augusztus 18-i, pénteki ülésének eredménye a Szlovák Információs Szolgálat igazgatójának, Michal Aláčnak a menesztése lesz. A párt szerint elfogadhatatlan, hogy vádlott álljon a titkosszolgálat élén - tájékoztatott Ondrej Šprlák pártszóvivő.
NAKA: Szervezett csoport dolgozott a bűnüldöző szervek lejáratásán
A Végkifejlet (Rozuzlenie) akció keretében eljárást indított több személy ellen augusztus 17-én, csütörtökön a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA). Köztük van Michal Aláč, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelenlegi, valamint Vladimír Pčolinský, az SIS volt igazgatója, Martin Ciriak, az SIS volt ügynöke, Ján Kaľavský, a NAKA volt nyomozója és Peter Košč vállalkozó is.
Ipsos: Augusztus 10-14. között a Smer-SD nyerte volna a választást a Progresívne Slovensko és a Hlas-SD előtt
Augusztusban a Smer-SD nyerte volna a parlamenti választást a szavazatok 19,7%-ával, második lett volna a Progresívne Slovensko (PS) 16,9%-kal, harmadik a Hlas-SD 13,3%-kal – derül ki az Ipsos felméréséből, melyet a Denník N számára készített.
Hétfőn tartják a rendkívüli parlamenti ülést
Az ülést a Smer-SD kezdeményezte.