Szlovákia
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
Alig néhány nap telt csak el a negyedik Fico-kormány megalakulása óta, a belügyminiszter ellen máris bizalmatlansági indítványt kezdeményezett az ellenzék. De úgy tűnik más területen is akadnak göröngyök a hárompárti koalíció simának indult együttműködésének útján. A kormányfő első külföldi látogatását szokás szerint a cseh testvérnemzetnél tette, ahol egyes hírek szerint nem fogadták túl szívéjesen.
Fokozott lavinaveszély lépett érvénybe a Nyugati-Tátrában
A Nyugati-Tátra 1700 méter tengerszint feletti magasságot meghaladó területein fokozott lavinaveszély van érvényben. A riasztás elérte az ötfokú skála harmadik szintjét.
Hétfőn kezdődik az ALS-el diagnosztizált egykori magyar alkotmányjogász pere a strasbourgi bíróságon
Hétfőn kezdődik az Amiotrófiás laterálszklerózissal, azaz ALS-el diagnosztizált egykori magyar alkotmányjogász, Karsai Dániel kétnapos pere a strasbourgi emberi jogi bíróságon.
A Szlovák Gázipar felkészül az Ukrajnán keresztüli orosz gázszállítás esetleges leallítására
A Szlovák Gázipar felkészül annak lehetőségére, hogy Oroszország leállítja az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást. Az erről szóló tranzit szerződés 2024 végén járna le, amennyiben pedig ezzel együtt leáll a gázszállítás, Szlovákia más forrásokból fogja azt beszerezni.
További 662 millió eurót kaphat Szlovákia a helyreállítási alapból
Pozitív elbírálásban részesítették az országot.
Bizonyos mértékig kikezdte az idő a szlovák-cseh kapcsolatokat – fogalmazott Robert Fico
Bizonyos mértékig kikezdte az idő a szlovák-cseh kapcsolatokat - jelentette ki Robert Fico kormányfő pénteken Prágában. Hozzátette, első külföldi útja Csehországba vezetett, és nem csupán udvariassági látogatást tett.
Fico telefonon fog tárgyalni Smihal ukrán kormányfővel
Telefonon fog tárgyalni Robert Fico szlovák kormányfő és Denisz Smihal ukrán kormányfő. Ezt Robert Fico jelentette be pénteki prágai látogatása során, miután Petr Fiala cseh kormányfővel folytatott megbeszélést.
Idén több ezer öngyilkossági kísérlettel foglalkozott az IPčko
Az év eleje óta az IPčko polgári társulás 3407 akut, öngyilkossági kísérlettel kapcsolatos megkereséssel foglalkozott. Ezek egy része egyenesen a vasúti sínekről érkezett, ahol az IPčko táblákat helyez el a krízisvonalak elérhetőségével.
Aláírta az államfő a 300 eurós nyugdíjkiegészítésről szóló módosítást
A 13. nyugdíjon kívül idén további 300 eurós kiegészítést kap minden nyugdíjas - Zuzana Čaputová államfő pénteken aláírta a 13. nyugdíjról szóló törvény módosítását, melyet gyorsított eljárásban fogadott el a parlament.
Taraba 2025-re halasztja a mechanikai-biológiai hulladékkezelés bevezetését
2025-re halasztották a hulladéklerakóba helyezés előtti mechanikai-biológiai hulladékkezelésre vonatkozó kötelezettség bevezetését.