Szlovákia

Az SNS kiáll Šimkovičová kulturális miniszter mellett
Az SNS teljes mértékben támogatja Martina Šimkovičová kulturális minisztert, és nem lát okot arra, hogy menesszék posztjáról - tájékoztatott Zuzana Škopcová, az SNS szóvivője.

Pellegrini hivatalosan is megerősítette, hogy indul az államfői posztért a közelgő választáson
Peter Pellegrini, a Hlas párt és a parlament elnöke pénteken hivatalosan is megerősítette, hogy indul az államfői posztért a közelgő választáson. Ezt a besztercebányai Állami Operaházban tartott beszédében jelentette be.

90 éves korában elhunyt Milada Synková, a Szlovák Nemzeti Színház operarészlegének tagja
90 éves korában pénteken elhunyt Milada Synková, a Szlovák Nemzeti Színház operarészlegének tagja. Erről a színház és a kulturális minisztérium tájékoztatott a közösségi hálón.

A Slovensko mindent meg akart tenni, hogy ne Pellegrini legyen az államfő
A Slovensko mozgalom mindent megtesz, hogy ne Peter Pellegrini nyerje az államfőválasztást - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Igor Matovič, a mozgalom elnöke. Azt továbbra sem árulta el, indítanak-e saját jelöltet és milyen kampányt fognak folytatni.

Fico jövő héten Scholz német kancellárral találkozik
Olaf Scholz német kancellár január 24-én, szerdán fogadja Robert Fico szlovák miniszterelnököt. Ezt pénteken jelentette be a szövetségi kormány honlapján annak szóvivője, Wolfgang Büchner.

Korčok leadta az elnökjelöltséghez szükséges aláírásokat
Ivan Korčok diplomata, volt külügyminiszter pénteken átadta a parlamentnek az elnökjelöltségéhez szükséges aláírásokat tartalmazó petíciót. Több mint 40 ezer aláírást gyűjtött össze a polgároktól. Indulási szándékát tavaly augusztus végén jelentette be.

Az elmúlt hét legfontosabb témái
Budapestre látogatott kedden Robert Fico kormányfő, Andrej Danko a parlament jelenlegi botrányhőse, mégis a Grassalkovich-palotába készül, hol vannak a szlovákiai magyarok mikor az ország kormányellenes tüntetésektől hangos, Zuzana Čaputová csütörtökön a parlament előtt szembesítette a kormányt a Büntető Törvénykönyv tervezett reformjával kapcsoltban.

Az államfő a parlamentben szembesítette a koalíciót a btk. tervezett módosításával kapcsolatos aggályaival
A jogi szaktekintélyekkel folytatott szerdai egyeztetése után Zuzana Čaputová államfő csütörtökön a parlament elé állt, hogy személyesen szembesítse a kormányt és a képviselőket a Büntető Törvénykönyv tervezett reformjával kapcsolatos aggályaival.

Az SaS felszólította a főügyészt, hogy szólaljon fel a parlamentben a Btt kapcsán
Az ellenzéki SaS párt felszólította Maroš Žilinka főügyészt, hogy lépjen fel a parlamentben a Büntető Törvénykönyv módosítása és a Speciális Ügyészi Hivatal megszüntetése kapcsán.

Nemjött be a költségvetési trükközés Ficonak, számonkérés jöhet az Európai Bizottság részéről
Megérkezett Brüsszelből a negyedik Fico-kormány bizonyítványa, amely tanulsága szerint spórolásból elégtelenre vizsgáztak, ugyanis csalással igyekeztek elkendőzni terveik tökéletlenségeit.