Szlovákia
A parlament második olvasatba utalta az RTVS átalakítását célzó törvényt
Robert Kaliňák vezetésével pedig lezajlott az első kormányülés Robert Fico nélkül.
Vádemelést javasoltak a rendőr ellen, aki lehallgatta Ficoékat a csiffári vadászházban
Martin Juhást hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolták meg.
A kormány csütörtökön megvitatja az uniós forrásokat és a gazdaságélénkítési tervet
Második egymást követő napon ül össze a kabinet.
Második olvasatba utalta a parlament az RTVS-ről szóló törvénytervezetet
A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) új neve Szlovák Televízió és Rádió (STVR) lesz - áll az STVR-ről szóló törvénytervezetben, amelyet tegnap második olvasatba utalt a parlament.
A belügyminiszter és a rendőrfőnök ismertette a biztonsági helyzet körülményeit
30 százalékkal több rendőrjárőr lesz az utcákon.
Az ellenzék kritizálja az STVR-ről szóló törvénytervezetet
A PS visszavonását követeli, az SaS sem ért egyet a javaslattal.
Čaputová és Pellegrini az egyházak szerepét emelte ki a feszültség oldásában
Az egyházak és vallási felekezetek kulcsszerepet játszanak a társadalmi feszültség csökkentésében – jelentette ki Zuzana Čaputová az elnöki palotában tartott találkozót követően.
Matúš Šutaj Eštok a biztonság növelését célzó intézkedéscsomagot mutat be
A javaslatot rendkívüli parlamenti ülésen hagyhatnák jóvá-
A miniszterelnök elleni támadás jelenlegi jogi minősítése még változhat a főügyész szerint
A Robert Fico miniszterelnök elleni támadást a nyomozás során jelenleg gyilkossági kísérlet különösen súlyos bűncselekményének minősítik.
Kaliňák szerint a miniszterelnök átszállítása Pozsonyba még nem aktuális
Robert Fico miniszterelnök állapota stabil, de az elszenvedett sérülések mértékének megfelelően továbbra is súlyos.